Cadmus fordítás Cadmus

Verik és áramütésekkel kínozzák az éhségsztrájkoló foglyokat egy egyiptomi börtönben

2019. 08. 01.

A börtönhatóságok vernek és áramütésekkel kínoznak olyan foglyokat, akik hat hete éhségsztrájkot folytatnak a szigorúan őrzött, észak-egyiptomi al-Akrab börtönben a jobb fogva tartási körülményekért – jelentette szerdán az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

Mintegy 130 rab kezdett éhségsztrájkba az említett börtönben június közepén a „sanyarú körülmények” és amiatt, hogy megtagadták tőlük a hozzátartozók látogatását. „Az egyiptomi hatóságok elviselhetetlenné tették számos rab fogva tartási körülményeit, a nyomorúságos és embertelen feltételek, valamint a családi látogatások és az ügyvédhez való hozzáférés megtagadása fenntarthatatlan helyzetet eredményeztek” – fogalmazott közleményében Magdalena Mughrabi, az AI közel-keleti és észak-afrikai igazgatója.

A nemzetközi jogvédő szervezet szerint az éhségsztrájkot folytató rabok legtöbbjét jelenleg zsúfolt, rovaroktól hemzsegő cellákban tartják fogva, ahol ezenkívül szinte elviselhetetlen hőség is sújtja őket. A foglyoknak sok esetben nem engedik meg, hogy tartsák a kapcsolatot hozzátartozóikkal, ami teljességgel ütközik a helyi és a nemzetközi joggal is – tette hozzá az AI.

A jogvédő szervezet a foglyokkal szembeni állítólagos jogsértések kivizsgálására szólította fel az egyiptomi hatóságokat. „A hatóságoknak ezenkívül lehetővé kell tenniük azt is, hogy független megfigyelők meglátogathassák az al-Akrab börtönt” – írta. Egyiptomi részről egyelőre nem volt hivatalos reagálás az AI jelentésére.

Jogvédő szervezetek több alkalommal is bírálták az egyiptomi börtönökben uralkodó fogva tartási körülményeket. Az említett büntetés-végrehajtási intézetekben aktivistákat, újságírókat tartanak fogva a 2011-es felkelés számos főszereplőjével együtt.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑