Cadmus fordítás Cadmus

Világméretű hálózatot készül létrehozni az Iszlám Állam

2017. 10. 05.

Az FSZB igazgatója szerint a dzsihadisták a szíriai vereséget követően minél több merényletet próbálnak majd elkövetni.

Az Iszlám Állam terrorszervezet új hálózatot készül kiépíteni szíriai és iraki vereségét követően – vélekedett Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szerdán.

Az FSZB vezetője erről a dél-oroszországi Kransznodarban beszélt, ahol 74 ország titkosszolgálatának, biztonsági és rendfenntartói erőinek vezetői tartják 16. tanácskozásukat. Hangsúlyozta, hogy a tervezett kalifátus kiépítésének iraki és szíriai kudarcát követően az Iszlám Állam és a hozzácsapódott nemzetközi terrorszervezetek globális stratégiai feladatként jelölték meg egy új, az egész világra kiterjedő terrorhálózat megteremtését. Erről tanúskodik a legutóbbi terrorcselekmények jellege és széles körű földrajzi kiterjedtsége.

Az idei afganisztáni, szíriai, iráni, iraki, egyiptomi, mali, törökországi, oroszországi, nagy-britanniai, spanyolországi, svédországi, finnországi és más országokban elkövetett merényletek áldozatainak száma százakra rúg.  Úgy vélekedett, hogy a terrorcselekményeket a civil társadalom ellen intézett kihívásnak kell tekinteni. Céljuk pánikot kelteni a világ különböző pontjain, befolyást gyakorolni a terrorizmus ellen küzdelmet folytató országokra, egyben megmutatni híveiknek és támogatóiknak életképességüket, bizonyítani azt, hogy további akciókra is képesek.

Bortnyikov szólt arról, hogy a szíriai kormányerők, az orosz hadsereg és a nemzetközi szövetséges erők erőfeszítései nyomán az Iszlám Állam nagy területeket, számos olajlelőhelyet kényszerült feladni. Jelentősen összezsugorodott a pénzügyi hátterét biztosító gazdasági bázisa. Az FSZB igazgatója szerint a nemzetközi terrorszervezetek vezetői, felismerve a teljes vereség veszélyét, kényszerűen taktikát változtatnak. Tagjaik jelenleg a Közel-Keleten túli területeken, instabil térségekben gyülekeznek, hogy megteremtsék a feszültség és a fegyveres konfliktusok újabb tűzfészkeit.

Ilyen térségnek nevezte Afganisztánt, az Iszlám Állam által még ellenőrzött területeket, ahonnan átszivároghatnak Közép-Ázsiában Iránba, Kínába és Indiába. Afganisztánt használva kiinduló bázisként kísérletet tesznek támadások indítására Oroszország ellen. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szólt arról is, hogy a nemzetközi terroristák újabb támaszpontokat teremtenek Jemenben, Közép-Amerikában és Délkelet-Ázsiában is.

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑