Cadmus fordítás Cadmus

Visszaszorulóban az iszlamisták Moszulban

2017. 03. 08.

Sikeresen törnek előre az iraki kormányerők Moszul iszlamista kézben lévő óvárosa felé. Helyi sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam egyik legfőbb alakulata megkezdte a kivonulást a Tigris-parti metropoliszból.

Stratégiai és szimbolikus szempontból egyaránt kiemelkedő fontosságú állásokat sikerült visszafoglalnia az iraki hadsereg egységeinek az Iszlám Állam Moszulban rekedt harcosaitól a tegnap hajnalban kezdődött újabb offenzíva során. A jelentős erőket felvonultató támadásnak köszönhetően felszabadítottak több kormányzati épületet, a központi bank helyi fiókját és a városi múzeumot is.

Utóbbiban forgatták azt a hírhedt videót, amelyen nagy értékű ókori leleteket semmisítenek meg a terrorszervezet fanatikusai, hamis bálványokként aposztrofálva az antik szobrokat. Katonai szakértők szerint nehéz feladat vár majd az iraki katonákra a szűk utcákkal szabdalt városrészben, ahol az iszlamisták erős védelmi vonalat építettek ki. A belső kerületek mielőbbi elfoglalása azonban könnyen megtörhetné a szélsőségesek maradék ellenállását.

A harci morál vélhetőleg már most is alábbhagyott a radikálisok soraiban. A hajnali támadást kiterjedt bombázás előzte meg, ami a Nyugat-Moszul felszabadítását célzó offenzíva elindulása óta a legnagyobb ilyen jellegű művelet volt. Iraki sajtóértesülések szerint az ISIS egyik harcedzett egysége, a Moszul körüli ostromgyűrű északi részén tátongó egérutat kihasználva, igyekszik szervezett módon elhagyni a nagyvárost.

A harcok egyre több civilt késztetnek menekülésre

A menekülés nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a kormányerők sikeresen elvágták a főbb utánpótlási vonalakat, így az iszlamistáknak a Tigris folyón átkelve, kerülőúton kellene távozniuk a metropoliszból. Az ISIS-hez közel álló források tagadták a visszavonulás tervét.

A harctéri sikerek hírére Irak miniszterelnöke, Haider al-Abadi is Moszulba látogatott tegnap. A kormányfő üdvözölte a harcokban részt vevő egységek erőfeszítéseit, és megtekintette a visszafoglalt városrészeket.
Ezt követően a kurd autonóm régió közeli fővárosába, Erbilbe utazott, ahol a Moszul felszabadítását követő teendőkről tárgyalt a kurd vezetőkkel.

Magyar Idők – Bakodi Péter

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑