Cadmus fordítás Cadmus

Visszautasítja a török vádakat a cseh külügyminisztérium

2018. 02. 28.

Csehország kedden határozottan visszautasította a török vádat, miszerint Prága támogatná a nemzetközi terrorizmust.

Törökország az után vádolta meg a nemzetközi terrorizmus támogatásával Csehországot, hogy kedden a prágai városi bíróság szabadlábra helyezte Száleh Muszlimot, a legfőbb szíriai kurd párt szombaton Prágában őrizetbe vett egykori vezetőjét.

A független városi bíróság döntésével Csehország „nem sértette meg nemzetközi kötelezettségvállalásait, beleértve az Európai Kiadatási Egyezményt. A kiadatási eljárás ezzel a bírósági döntéssel még nem fejeződött be” – olvasható a cseh külügyminisztérium kedd délutáni nyilatkozatában, amellyel Prága Bekir Bozdag török miniszterelnök-helyettes, kormányszóvivő Ankarában aznap elhangzott nyilatkozatára reagált.

A cseh külügyminisztérium ugyanakkor leszögezte: amennyiben Prága hivatalos kérést kap Törökországtól Száleh Muszlim kiadására, azt az illetékes cseh hatóságok az Európai Kiadatási Egyezmény szellemében megvizsgálják.

A török kormányszóvivő Ankarában újságírók előtt egyúttal azt is kijelentette, hogy a bíróság döntése negatív hatással lesz Törökország és Csehország kétoldalú kapcsolataira. Hasonlóan nyilatkozott a prágai török nagykövet is.

Bekir Bozdag úgy vélte, Száleh Muszlim szabadlábra helyezése a terrorizmus elleni harcban kinyilvánított „közös akaratnak” is ellentmond. Szerinte a csehek „olyan embert engedtek szabadon, aki aktívan tevékenykedik egy terrorszervezet élén”. „Ez egyértelműen a terrorizmus, sőt a Törökország elleni terrortevékenység támogatása” – szögezte le.

Prágában hétfőn és kedden is több száz kurd és cseh emberi jogi aktivista tüntetett Száleh Muszlim mellett és a török politika ellen. Néhány civil szervezet tüntetéseket jelentett be a következő napokra Csehország több nyugat-európai nagykövetsége elé is. Prága ezért felkérte az érintett országok illetékes szerveit, hogy biztosítsák a dipolomáciai képviseletei védelmét.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑