Cadmus fordítás Cadmus

Washington: Kétállami megoldás a palesztin-izraeli konfliktusra?

2019. 12. 07.

Az amerikai képviselőház kétállami megoldást szorgalmazott a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére. Viszont Washington politikája konfliktus elhúzódását generálja és nem a békés megoldást.

Az amerikai képviselőház kétállami megoldást szorgalmazott a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére pénteken elfogadott, nem kötelező érvényű határozatában.

A konfliktus igazságos, stabil és tartós rendezésére irányuló minden erőfeszítésnek tartalmaznia kell a kétállami megoldást – olvasható a dokumentum szövegében, amelyet a demokrata párti többségű képviselőházban 226 szavazattal fogadtak el 188 ellenében.

A határozat hangsúlyozza, hogy el kell kerülni az olyan lépéseket, amelyek megnehezítik a tartós békét. Elemzők szerint ez a megfogalmazás Donald Trump amerikai elnök közel-keleti politikája ellen irányul. Trump már eddig is jelentős belpolitikai győzelmekhez segítette izraeli szövetségesét, Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek azzal, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, illetve az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golán-fennsík 1981-ben törvénybe iktatott izraeli bekebelezését.

Az amerikai kormányzat emellett a közelmúltban bejelentette azt is, hogy Washington immár nem tekinti a nemzetközi joggal ellentétesnek az illegális ciszjordániai zsidó telepeket.

Izrael Ciszjordániát – a Golán-fennsíkkal, a Gázai övezettel és Kelet-Jeruzsálemmel együtt – az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el, és a nemzetközi jog értelmében ezek hivatalosan azóta sem részei Izraelnek, hanem megszállt területek.

A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet területén tervezik létrehozni leendő államukat. Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben illegálisan mintegy 600 ezer zsidó telepes él több mint 200 településen.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑