Washington megvédi a dél-szíriai iszlamistákat

Az Egyesült Államok határozott és megfelelő lépéseket tesz válaszul arra, hogy a damaszkuszi kormány támadásokat intéz a délnyugat-szíriai  iszlamista csoportok állásaira. – jelentette be közleményben csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai külügy mostani közleményében azt hangoztatta, Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként felelős azért, hogy diplomáciai és katonai befolyását gyakorolja a szíriai kormánynál. Annak érdekében, hogy megszűnjenek a hadsereg támadásai, valamint kikényszerítse a további hadmozdulatok szüneteltetését.

Szíria délnyugati része határos Jordániával és az Izrael által megszállt Golán-fennsíkkal. Ez egyike azoknak a területeknek, amelyek felett a szíriai állam nem gyakorol ellenőrzést a hét éve tartó  terrorista háborúban.

Dr. Bashar Al-Assad  legutóbbi interjújában kijelentette, hogy a damaszkuszi vezetés felfogja szabadítani az ország összes területét. Ha a politikai megoldás nem lesz eredményes akkor erővel a hadsereg bevetésével lesz megtisztitva a terroristáktól Dél-Szíria.

Az Oroszország közvetítésével tavaly kialakított, a feszültségmentesítési övezetről szóló egyezség alapján az Egyesült Államok és Jordánia megfékezte a harcokat Szíria délnyugati részén.

Washington továbbra is pénzeli az iszlamisták 

A washingtoni közleményből kiderült az is, hogy az Egyesült Államok 6,6 millió dollárt folyósít a szíriai polgárvédelmi alapnak nevezett propaganda csoportnak. A Fehér Sisakosoknak  nevezett iszlamista csoport fő tevékenysége közé tartozik a terroristák által kivégzett emberek holtestének megsemmisítése.

Orientalista.hu – Zenobia MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑