Cadmus fordítás Cadmus

Washington szankciókkal sújtott két korábbi libanoni minisztert

2020. 09. 09.

Az Egyesült Államok szankciókkal sújtott kedden két korábbi libanoni minisztert, amiért az általa terrorista szervezetként nyilvántartott Hezbollah radikális síita mozgalomnak anyagi támogatást nyújtottak.

Az amerikai külügyminisztérium szerint Juszuf Finjanusz egykori szállítmányozási és Ali Hasszán Halil volt pénzügyminiszter amellett, hogy segítették az Irán támogatását élvező síita szervezetet, hozzájárultak a rendszerszintű korrupcióhoz Libanonban.

“Miközben a korábbi libanoni kabinetekben tisztségeket töltöttek be, Finjanusz és Halil politikai és gazdasági szívességeket tettek a Hezbollahnak a többi között azzal, hogy a Hezbollah tulajdonában álló cégeknek juttattak több millió dollár értékben állami megbízásokat, és pénzt utaltak át a minisztériumokból a Hezbollahhoz közel álló intézményeknek” – áll Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményében.

A síita csoport politikai pártként is működik, amely képviselői helyekkel rendelkezik az ország törvényhozásában.
Libanon súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van, az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet.

A közel-keleti országban az államadósság mértéke eléri a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 150 százalékát, miközben a munkanélküliség, a szegénység és az infláció emelkedik.

Bejrút március elején fizetésképtelenséget jelentett. A kormány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az összeomlás elkerülése végett. A nemzetközi közösség és az IMF is gazdasági reformokat sürget.

Augusztus 4-én – valószínűleg gondatlanságból bekövetkezett – nagy erejű robbanások hatalmas pusztítást okoztak a bejrúti kikötőben.

Több mint 190-en haltak meg és mintegy 6 ezren megsérültek. A történtek miatt lemondásra kényszerült Hasszán Diáb miniszterelnök.

Helyét Musztafa Adíb vette át, aki a legfőbb politikai tömörülések – köztük a Hezbollah síita muszlim és a Jövő Mozgalom nevű szunnita muszlim politikai párt – támogatását is élvezi.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑