Cadmus fordítás Cadmus

Washington újabb légicsapásokat mért a jemeni Al-Kaidára

2017. 03. 06.

Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat hajtott végre vasárnap Jemenben az al-Kaida helyi ágának állásai ellen. Kórházi források eközben arról számoltak be, hogy a terrorszervezet a nap folyamán öt jemeni katonával végzett.

Jemeni biztonsági források az AFP francia hírügynökséggel közölték, hogy Washington hajnalban a déli Sabva és a középső al-Bajda tartományokban legalább öt légicsapást mért az Arab-félsziget al-Kaidájához (AQAP) köthető célpontokra.

Az amerikai hadsereg már negyedik egymást követő napja intéz légitámadásokat drónok vagy harci repülőgépek bevetésével az AQAP ellen Sabva, al-Bajda, valamint Abján tartományokban.

A légicsapások első három napján 22 dzsihadista vesztette életét biztonsági és törzsi források szerint.
A Pentagon megerősítette pénteken, hogy az amerikai erők Jemenben két nap alatt összesen „egy kicsivel több mint harminc támadást hajtottak végre a terrorcsoport harcosai ellen”.

Egy jemeni biztonsági illetékes vasárnap elmondta, hogy Abján tartományban az Ádeni-öböl partján fekvő Sakra városában az al-Kaida feltételezett harcosai rajtaütöttek egy katonai ellenőrzőponton, és öt katonát megöltek.
A Jemenben 2009 óta tevékeny AQAP számlájára számos terrortámadás írható, amelyeket az ország katonai és kormányzati létesítményei ellen követtek el.

A terroristák – így az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai is – igyekeznek kihasználni az arab-félszigeti országban dúló polgárháborút befolyásuk növelésére és területeik bővítésére.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott és megbuktatott Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. Eddig sorra kudarcba fulladtak az ENSZ közvetítésével zajló béketárgyalások. A harcokban már több mint tízezren vesztették életüket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑