Cadmus fordítás Cadmus

Washingtonban egyeztetett az örmény és az azeri külügyminiszter

2022. 11. 08.

Az Örményország és Azerbajdzsán közötti feszültség enyhítéséről, amerikai közvetítéssel egyeztetett helyi idő szerint hétfőn a két kaukázusi ország külügyminisztere Washingtonban, nem sokkal azután, hogy az örmény-azeri határról újabb összecsapásokat jelentettek.

Ararat Mirzoján örmény és Ceyhun Bayramov azeri külügyminisztert amerikai kollégájuk, Antony Blinken fogadta, aki az egyeztetéseket megnyitó beszédében leszögezte: a tartós béke legbiztosabb módja a közvetlen párbeszéd.
Egyúttal üdvözölte Jereván és Baku erőfeszítéseit, “hogy maguk mögött hagyják a múltat”, és hangsúlyozta, az Egyesült Államok mind Azerbajdzsánra, mind pedig Örményországra baráti országként tekint. Hozzátette azt is, hogy Washington elkötelezett támogatója a két állam közötti megbékélésnek.

A továbbiakban zárt ajtók mögött folyó megbeszélésekről egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő a sajtónak azt mondta, az egyeztetések egyelőre nem jelentenek béketárgyalást, hanem az erre irányuló további találkozókat hivatottak előkészíteni.

Bár a múlt héten Nikol Pasinján örmény miniszterelnök és Ilham Aliyev azeri államfő az oroszországi Szocsiban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös nyilatkozatban szállt síkra az örmény-azeri békeszerződés megkötése mellett, hétfő hajnalban ismét harcokat jelentettek a két kaukázusi ország határmenti térségéből.

Baku és Jereván kölcsönösen egymást vádolta a helyzet újbóli elmérgesedéséért, áldozatokról azonban nem tudni.
Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta gyakori fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmény és az azeri erők között. A terület hovatartozásért folytatott első háború 1994-ben örmény győzelemmel zárult.

A térségben 2020 szeptemberében indult azeri offenzíva, a hat héten át tartó harcoknak több mint 6500 halálos áldozatuk volt. Baku megkísérelte fegyveres erővel visszafoglalni a területet és környékét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia. A konfliktus újabb fellángolásának orosz közvetítéssel tető alá hozott tűzszünet vetett véget akkor, de a szemben álló felek között azóta is voltak villongások.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑