Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Zenét hallgattak Hasogdzsi holttestének feldarabolása közben

2018. 11. 29.

A szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának általa borzalmasnak nevezett részleteiről beszélt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Süddeutsche Zeitung című német lapnak adott, kedden megjelent interjújában.

“Hét perc alatt végeztek vele. Előre kitervelt gyilkosság volt” – húzta alá a török diplomáciai tárca vezetője. Mint mondta, meghallgatta a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkosságról készült hangfelvételeket.

“Hallani lehet, ahogy az igazságügyi orvosszakértő a többieket utasításokkal látja el, hogy hallgassanak zenét, miközben feldarabolja a holttestet. Érezni lehet, hogy élvezi az egészet” – mondta Cavusoglu.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment.

A konzulátus épületét és az időközben Szaúd-Arábiába hazautazott konzul rezidenciáját átvizsgáló török hatóságok szerint hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Hasogdzsit az épületben egy aznap érkezett 15 tagú szaúdi különítmény – soraiban egy igazságügyi orvosszakértővel – brutálisan meggyilkolta, feldarabolta, majd a földi maradványokkal még aznap visszautazott Szaúd-Arábiába. A holttest maradványai máig nem kerültek elő.

A külügyminiszter ugyanakkor nem fedte fel, hogy a török hatóságok miként jutottak a szaúdi konzulátusban elhangzottakról készült hangfelvételek birtokába.

A török sajtóbán már korábban is megjelentek részletek a hangfelvételek tartalmáról. A törökországi sajtó kormányhoz közeli része és a török hatóságok magukat megnevezni nem kívánó tagjai pedig továbbra is arra gyanakodnak, hogy az ügyben Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös érintett. Recep Tayyip Erdogan török elnök ismételten jelezte, hogy a legfelső szaúdi vezetésnek köze van a gyilkossághoz. A szaúdi ügyészség ezzel szemben leszögezte, hogy a trónörökösnek nincs köze az ügyhöz.

Hírügynökségek szerint a gyilkosság óta első alkalommal találkozhat Erdogan és Mohamed bin Szalmán a G20 csoport pénteken és szombaton Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozóján. Cavusoglu ezzel összefüggésben az újságnak elmondta: nincs olyan ok, amely kizárna egy ilyen találkozónak.

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet kedden arra kérte Argentínát, hogy az alkotmányában szereplő, háborús bűnökre vonatkozó záradékkal élve indítson nyomozást Mohamed bin Szalmán ellen annak felderítésére, hogy volt-e bármilyen szerepe a Jemenben feltételezett emberiesség elleni bűntettekben, illetve Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában.

ATV

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑