Cadmus fordítás Cadmus

Szíria felszerelése SZ-300 légvédelmi rendszerrel komplex kihívást jelent a zsidó állam számára

 

Egy vezető izraeli tisztviselő azt mondta, Oroszország döntése, hogy fejlett légvédelmi rendszereket szállít Szíriába, komoly kihívást jelent a zsidó állam számára, de hozzátette, Izrael azon dolgozik, hogy ez a fejlemény ne alakulhasson komoly fenyegetéssé az ország biztonságára nézve.

“Az SZ-300 komplex kihívás Izrael Állam számára. A [döntést] különböző módon kezeljük, nem feltétlenül a [légvédelmi rendszer] szállítmány megakadályozásával.”

A tisztviselő továbbá úgy véli, Vlagyimir Putyin orosz elnök tisztában van azzal, hogy bár Moszkva “tett egy lépést, a játéktér nagyon nagy”, jelezve, Izrael fenntartja magának a jogot, hogy megvédje magát, és ebben az Egyesült Államok is támogatja.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök pénteken felelőtlennek nevezte Oroszország döntését, de azt mondta, Izrael elkötelezte magát a dekonflikciós megállapodás fenntartása mellett Moszkvával.

Annak ellenére, hogy Oroszország Bassár Aszadot támogatja, és szövetkezett Iránnal, ez idáig nagyrészt szemet húnyt az Izraelnek tulajdonított rendszeres szíriai és iráni célpontok elleni támadások felett.

Az izraeli és az orosz katonák között van egy úgynevezett dekonflikciós mechanizmus annak biztosítására, hogy a két hadsereg ne kerüljön összeütközésbe egymással a szíriai légtérben. Az izraeli biztonsági tanácsadók rendszeresen találkoznak orosz kollégáikkal az együttműködés fenntartása érdekében.

Újkelet

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑