Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 02. 17.

BREAKING NEWS: Pokolgép robbant Ankara központjában – KÉPGALÉRIA

2016. 02. 17.

Legalább tizennyolcan meghaltak és hatvanan megsérültek, mikor az esti csúcsforgalom idején autóba rejtett pokolgép robbant Törökország fővárosának, Ankarának a központjában. A támadás célja egy a városon keresztülhaladó katonai konvoj volt. Eddigi értesüléseink szerint civil áldozatok száma magas.

A robbanás akkora volt, hogy az egész városban hallani lehetett, a lakosság körében kisebb pánik tört ki. A csúcsforgalom közepén robbant fel egy autó, egy, pont mellette elhaladó, feltehetőleg katonákat szállító autóbusz szinte a felismerhetetlenségig kiégett a detonáció hője következtében. Arról egyelőre nincs információ, hogy járműben utazók között van-e túlélő.

A merényletet egyelőre senki sem vállalta magára. A török biztonsági erők egy vezetője a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot hibáztatja, azonban többen úgy gondolják, hogy inkább az Iszlám Állam állhat a merénylet mögött – bár az általában már a merénylet idején bejelenti, hogy ő volt a felelős az eseményért, valamint a biztonságiak szerint Munkáspárt ellen szól az a tény is, hogy Törökország lőni kezdte a kurd erők szír állásait, a robbanás tehát lehetett emiatti bosszú is.

A török hatóságok lezárták a területet, a médiát nem engedték be, és megtiltották, hogy bármilyen, az áldozatokat is ábrázoló fényképet nyilvánosságra hozzanak a kiadók.

A robbanás a város központjában történt, közel a miniszterelnöki hivatalhoz, valamint a török parlamenthez. Miután a csúcsforgalomban történt az egész, egyelőre nem tudni minden áldozatról és sok a rendkívül súlyos sérült is, így valószínű, hogy a halottak száma nőni fog. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint magyar áldozatok nincsenek.

Ahmet Davatoglu török miniszterelnök az esemény hatására azonnal lemondta a brüsszeli útját.

Orientalista.hu – Crusader

 

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑