Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2018. 04. 16.

Budapest és Damaszkusz

2018. 04. 16.

Nyugati hatalmi körök gáztámadása két ország demokratikus döntése ellen

Nagyjából egy időben ért világrengető támadás két fővárost, annak két kormányát és az őket megválasztó népet. A támadók mindkét esetben a nyugati kormányok, kormánykörök, érdekcsoportok és az őket kiszolgáló média. Az ürügy mindkét esetben hamis vád. Damaszkuszba már ténylegesen belelőttek, Budapestbe virtuálisan, mindkettőt további virtuális nuk­leáris opciókkal fenyegetve.

Nézzük a két hamis zászlós előzményekre hivatkozó támadást.

A szíriai kormányt, elsősorban a nyugati kormányok és öbölbeli monarchiák által támogatott Fehér Sisakosok nevű „emberbaráti” szervezet bemondása alapján, azzal vádolták – nem először –, hogy vegyi támadást hajtott végre saját népe ellen.

A vád hazug voltában a pár nappal ezelőtti amerikai–brit–francia ellencsapást végrehajtók éppen annyira biztosak voltak, mint amikor Irakot támadták meg az általuk fabrikált „hírszerzési bizonyítékokkal”, arra hivatkozva, hogy Szaddám Huszein iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. A Nyugat beavatkozása eredményeként több mint egymillió ember halt meg. De hát ez vagy a szaúd-ará­biai rezsim által amerikai–brit segítséggel, mosollyal és trumpi kardtánccal támogatott több ezer jemeni halott nyilván semmiség azon nem létező negyven áldozathoz képest, akit állítólag ideggázzal öltek meg a Damaszkusszal határos Dúma városában.

Pénteken, egy moszkvai sajtótájékoztatón az orosz védelmi minisztérium szóvivője bizonyítékokkal alátámasztva mutatta be, hogy a nyugati és öbölbeli pénzzel bőven támogatott Fehér Sisakosokkal kart karba öltve dolgozó Dzsais al-Iszlám zsoldos terroristái – bocsánat, „nyugati fősodratú sajtóul”: az Aszad-rezsim demokratikus ellenzéke – brit ösztönzésre hajtottak végre „false flag” támadást, hogy azt úgy mutassák be, mint a szíriai kormány gáztámadását. E Fehér Sisakosok számos módon leleplezték aljas munkájukat. Így amikor a „gáztámadás” „áldozatait” mentették, és magukat mentés közben leszelfizték, nagy emberbaráti buzgalmukban csak arról feledkeztek el, hogy gázmaszkot öltsenek.

De az sem zavarta a nyugati fősodratú cselédsajtót, hogy a Damaszkusz peremén fekvő Dúma városában, az állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén az ottani orvosok egyetlen embert sem diag­nosztizáltak gáztámadásra utaló tünettel.

A nyugati hatalmak alávaló szándékáról mindennél többet mond, hogy sem Donald Trump amerikai elnök, sem Theresa May brit miniszterelnök nem volt hajlandó törvényhozás elé vinni a támadás ügyét. Az ENSZ beleegyezését sem kérték. Ami egy jobb világban egyértel­műen Trump, May és Macron bíróság elé állítását jelentené, háborús bűnök elkövetéséért.

E nyugati hatalmak az utóbbi időben nagyon rászálltak a „gázra”: az ördögnek lefestett Oroszország kormányát vádolták azzal, hogy ideggázzal támadott meg az ang­liai Salisburyben egy volt orosz kettős ügynököt, Szergej Szkripalt és lányát, akik a „halálos méreggel” történt támadás óta köszönik, jól vannak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az eset kapcsán arra is rámutatott, hogy a Szkripalék ellen valakik által bevetett BZ-nek „becézett” mérget, amit a napokban analizált a svájci Spiez laboratórium, Oroszországban soha nem gyártották. És a laboratóriumnak a mintát nem más adta át, mint a hágai székhelyű nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Szervezet.

Hogy a Szíria elleni amerikai–brit–francia rakétatámadás milyen reakciót váltott ki a világon a tisztességes emberek körében, érdemes idézni Paul Craig Robertst, Reagan amerikai elnök volt pénzügyminiszteri államtitkárát, a The Wall Street Journal volt szerkesztőjét, aki erre reagálva élete talán legrövidebb cikkét írta meg, így: „Trump bebizonyította, hogy pszichopata hazudozó. Elnökségének vége… A következő idióta még rosszabb lesz. A háború a látóhatáron marad.”

Az április 7-i, állítólagos dúmai gáztámadás másnapján, az április 8-i magyarországi választásokon a kétharmados Fidesz-győzelem a damaszkuszihoz igen hasonló hatást váltott ki a „mély állam” szereplőiben. Ahogyan Aszad elnököt támadják hét-nyolc éve minden eszközzel és akarják helyéből elmozdítani, 2010 óta a jobbközép magyar kormány ellen is igen komoly támadások folynak, amelyek a választással még inkább fokozódtak. De nagyon nagy mértékben.

Az Európai Parlament LIBE bizottsága, a holland Judith Sargentini hangjával a választások után azonnal megindította a „nukleáris opciót”.

George Soros és globális NGO-hálózata, ha lehet, még inkább fokozta támadását az Orbán-kormány ellen. Amire kézzelfogható példa volt az a több tízezres tüntetés, amelyet a nyugati világban is egyedi módon egy demokratikus választás nyomán és annak eredménye ellen rendeztek szombaton azok az erők, amelyek Ukrajnától Macedóniáig, az amerikai kormánnyal és Brüsszellel szövetkezve gyakorolták az államcsíny végrehajtását.

De Soros uniós kebelbarátja, a szintén holland Frans Timmermans uniós bizottsági alelnök is azonnal reagált „a magyar nép számára szintén katasztrofális” választásra. Orbán Viktor kormányát és a magyar népet arra figyelmeztette, Európa nem engedheti meg, hogy országok visszacsússzanak a diktatúrába. Jean Asselborn, a korábban Magyarországnak az EU-ból való eltávolítását követelő luxemburgi külügyminiszter a választások utáni Magyarországot „értéktumorként” hányta le.

A magyar kormány ellen szünet nélkül folyó nyugati sajtótámadás bármily hihetetlen, még nagyobb fokozatra kapcsolt, és már fejhangon rikoltozva kiáltott antiszemitizmust szakmányban csak azért, mert az Orbán-kormány a választási kampányában Sorost és Európát migránsokkal elárasztani akaró szándékait állította előtérbe, anélkül, hogy bármikor egyetlen szóval említette volna a spekuláns származását.

Jellemző a nyugati sajtó példa nélküli képmutatására, hogy a brit Guardian Magyarország liberális demokráciája védelmében a centristáknak együtt kell működniük a szélsőjobboldallal címmel írt cikkében a pályája során kizárólag a rasszizmus és „társai” ellen könyveket és cikkeket író Cas Mudde arra biztatta a magyarországi ellenzéket, hogy szövetkezzen a Guardian által korábban többször neonácinak nevezett Jobbikkal.

Természetesen a magyar kormány ellen csúcsfokozatra kapcsolt támadásokból nem maradhattak ki a hazai „Fehér Sisakosok” sem, akik simán letagadva a legkisebb faluban is elérhető televíziós alapcsomagban lévő, legnézettebb, vadul ellenzéki RTL Klub, a Hír Tv és ATV foghatóságát is, terjesztették azt a sztálini módon hazug propagandát, amelyet a nyugati fősodratú mé­diával való szerves együttműködésük és a kölcsönös előnyök alapján el­várnak tőlük.

Magyarországra és Szíriára is roppant nehéz idők várnak, de mindkét ország kormánya eddig és remélhetőleg a jövőben is ellenáll a vele szemben állók fojtogató gáztámadásainak és „nukleáris opcióinak”. Mert a lét a tét.

Lovasistvan.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑