Szíria

2021. 03. 06.

Civileken által bosszút a törökök és az iszlamista szövetségeseik

A szíriai hadsereg  katonái és a velük szövetséges orosz csapatok rakétákat lőttek ki Aleppó tartomány törökbarát iszlamista milíciák ellenőrizte részeire. Az iszlamistákkal szövetséges török hadsereg bosszúból civilek által lakott falvakat támadott meg.

A támadásban legalább négyen meghaltak, körülbelül 24-en megsebesültek – közölték a helyi források.

A rakéták egy részét a szíriai partoknál horgonyzó orosz hadihajóról lőtték ki, többet pedig a szíriai hadsereg támaszpontjairól indítottak.  A Törökország támogatta szélsőséges iszlamisza  Szíriai Nemzeti Hadsereg szóvivője, Júszuf Hamúd megerősítette a hírt.

A török  Anadolu hírügynokség szerint a támadással egyidőben robbanás rázta meg egy az iszlamisták kezén lévő olajfinomitót.

A török hadsereg és a vele szövetséges iszlamista csoportok azonnal reagáltak a támadásra. Az Észak-Szíriát megszálló törökök Kaljabrin katonai bázisáról a főként kurdok lakta Afrin város falvait támadta.

Helyi források szerint rakétatámadás érte, Tal-Rafaat, Kafraja, Al-Sejkh Aisa,Halsiya, Deir Jamil, AlmAdiq és Al-Sad településeket.

Manbedzs város falvaira több mint negyven török rakéta csapódott be. A török hadsereg és iszlamista szövetségeseik péntek este megtámadta, Sajada, Al-Dandanijah és Umm Aadasah községeket.

A török támadásban több tucat civil megsebesült, áldozatokról még nem érkezett hír.

Orientalista.hu – Zenobia (RT.com, MTI)

 

 

Sharing is caring!

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑