Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2017. 03. 03.

Csaknem tizennégy millió szíriai él siralmas körülmények között

2017. 03. 03.

A szíriai válság miatt mintegy 13,8 millió ember kénytelen nélkülözni az alapvető szolgáltatásokat, siralmas körülmények között él – mondta pénteken Bejrútban Rui Oliveira, a szíriai Éhezés Elleni Cselekvés (AAH) civil szervezet promóciós és intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója.

A tisztségviselő az EFE spanyol hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: a szíriai konfliktus miatt körülbelül 4,8 millió ember keresett és kapott menedéket Libanonban, Jordániában és Törökországban, további 6,3 millió szíriai pedig saját hazáján belül volt kénytelen elhagyni lakhelyét. Az igazgató 13,8 millióra becsüli azoknak a számát, akik a válság következtében nem jutnak hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, “siralmas körülmények között élnek”, miközben – tette hozzá – a menekültválság kezelése egyre nehezebb, mivel a pénzügyi támogatás mindinkább elégtelennek bizonyul.

Oliveira szerint különösen aggasztó annak a mintegy félmillió menekültnek a helyzete, akik a Szíriával határos libanoni Bekaa-völgyben élnek, és “szélsőséges időjárási viszonyoknak vannak kitéve télen-nyáron”. A menekültek műanyagsátrakban élnek, télen nincs mivel fűteniük, vízhez sem jutnak a fagyás miatt, ezért kénytelenek a sátrukban tüzet rakni, ami különösen a gyerekek és az idősek számára lehet veszélyes. Nyáron pedig a magas hőmérséklet okozza a fő problémát – magyarázta Oliveira.

Az AAH minden nyáron és télen megerősíti a sátrakat és a tábort annak érdekében, hogy az időjárás ne veszélyeztesse a menekültek életét – mondta a civil szervezet tisztségviselője, emlékeztetve, hogy tavaly több gyerek is életét vesztette a szélsőséges időjárás következtében. A térségben számos civil szervezet dolgozik a menekültek életkörülményeinek javításán – fűzte hozzá.

A libanoni hatóságok vízumot kérnek a szíriai menekültektől, akiknek évente 200 dollárt (58 600 forintot) kell fizetniük azért, hogy megkapják tartózkodási engedélyüket. Ez utóbbi kötelezettséget ugyanakkor később eltörölték azokkal szemben, akik 2015 májusáig bejegyeztették magukat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál. A menekültek helyzetét tovább nehezíti, hogy korlátozott mértékben vállalhatnak munkát, ha pedig feketén dolgoznak, őrizetbe veszik őket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑