Afganisztán

2018. 10. 18.

Cseh kommandósok bosszút álltak a terroristákon



A cseh hadsereg speciális kommandója Afganisztánban megtalálta és megölte egy helyi terrorista csoportnak az egyik tagját, aki részt vett a szövetséges NATO-katonák elleni, augusztus elején elkövetett robbantásos merénylet megszervezésében. Egy másik terroristát pedig a cseheknek sikerült őrizetbe venniük – jelentette a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szerdai kiadásában.

A cseh hatóságok a lapértesülést nem erősítették meg, de nem is cáfolták. „Ilyen jellegű információkat nem szokás hivatalosan kommentálni” – mondta később a CT24 közszolgálati hírtelevíziónak Andrej Babis miniszterelnök. Hasonlóan nyilatkozott a védelmi miniszter és a hadsereg vezetése is. A Lidové Noviny azt írta, hogy az értesülést három egymástól független forrás a szerkesztőségnek megerősítette.

Az Afganisztán keleti részén, a Bagram támaszpont közelében augusztus 5-én elkövetett öngyilkos robbantásos merényletben őrjáratban lévő három cseh katona vesztette életét, két afgán és egy amerikai katona pedig megsebesült.

Az újság szerint a már korábban lezajlott, aránylag széles körű cseh akció sikeréhez a NATO-szövetségesektől kapott információk is hozzájárultak. A kommandósok állítólag a morvaországi Prostejovban állomásozó 601-es speciális katonai egység tagjai voltak.

Afganisztánban október elején összesen 346 cseh katona teljesített szolgálatot. Az augusztusi három áldozattal a cseh hadsereg 1989 utáni külföldi missziói során már 28 katonáját veszítette el.

A tragikus esemény kapcsán Csehországban újra fellángolt a politikai és a társadalmi vita arról, hogy szükség van-e a cseh katonák részvételére a külföldi missziókban. A kormányzat és a politikai pártok többsége szerint a csehek részvételére a külföldi katonai missziókban továbbra is szükség van, ezt a parlamenti pártok közül csak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom ellenzi. A cseh lakosság jelentős része a prágai sajtóban megjelent információk szerint megkérdőjelezi a cseh katonák külföldi bevetését.

MTI

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com