Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Dél-Szudán

2018. 05. 10.

Dél-Szudán , ahol az éhség és az erőszak az úr

2018. 05. 10.

Kiégett autók roncsai hevertek mindenütt a dél-szudáni Bentiu felé vezető úton, ahol az Euronews stábja járt. Az olajban gazdag Unity szövetségi állam satégiai fontosságú székhelyén menekülttábor áll, ahol a kitelepítettek tengődnek. 2013, a polgárháború kezdete óta zajlanak itt harcok. Most, egy év viszonylagos nyugalom után a kormányerők és az ellenzék közti összecsapások újból fellángoltak.

Az ENSZ dél-szudáni missziójának vezetője szerint az Etiópiában zajló béketárgyalások újabb köre a kiújult erőszakhullámnak köszönhető.

“Az embereket kicsit jobban érdekli a politika, mert pozicionálni akarják magukat. Nem kizárólag politikai értelemben. Meg akarják határozni, hogy mely területek tartoznak alájuk, mit képviselnek, mert ha a békemegállapodás végrehajtásáról van szó, akkor bizony felmerül a kérdés: ki kicsoda, melyik területet képviseli?” – mondta Hiroko Hirahara.

Civil szervezetek szerint az ötödik éve zajló harcok egyre jobban kiterjednek: Unity szövetségi államtól egészen Jonglei, Felső-Nílus és a déli államok irányába, de az ország nyugati fele is könnyen lángba borulhat.

A konfliktus kétségbeejtő humanitárius helyzetet eredményezett: több mint kétmillióan menekültek el a szomszédos országokba, majdnem ugyanennyien pedig az országon belül kerestek új lakóhelyet. Utóbbiak számára jött létre a legnagyobb tábor, Bentiuban. Csaknem 120 ezren élnek itt, az ENSZ égisze alatt létrejött Civilek Védelme elnevezésű program keretében.

„A humanitárius helyzet elviselhetetlen, vannak olyan területek, amelyek hetek óta elszigeteltek. 2013 óta száz munkatársunk veszítette életét, a civilek pedig még ennél is rosszabb helyzetben vannak. Lépten-nyomon az erőszakkal szembesülnek. Az elmúlt hat hétben 30 ezer gyermek nem mehetett iskolába amiatt a helyzet miatt, ami a régióban van” – mondta az UNICEF bentiui illetékese, Musztafa Ben Messzaud.

A humanitárius műveletekre ható aktív ellenségeskedések komoly élelmiszerhiányt hívtak életre. Tavaly éhínség pusztított Unity-ben, ami százezer embert érintett.

„A konfliktus következtében ma több mint hatmillió dél-szudáni szenved attól, hogy nincs elég élelem. A elyzet súlyosságát a legsokkolóbban az éhező gyermekek száma jelzi. A szám, amely Bentiu kórházában hétről hétre növekszik” – mondta az Euronews tudósítója.

“Jelenleg 120 súlyosan alultáplált esetünk van, és ezek száma havi szinten nő. Ez összefüggésben áll a belső menekültek beáramlásával. Ha ezeket a gyerekeket nem szűrjük ki időben, menthetetlenül maghalnak” – mondta Gitau Nicholas Chege, ápoló.

A Unity állambeli Leerből egyre több fiatal anya érkezik: a városban jelenleg tűzharc zajlik. 90 ezren laknak ott. A 30 éves Nyajielnek öt gyermeke van: hat napon át gyalogolt, hogy elérjék a kórházat: egyik kisfia komoly alultápláltsággal küzd.

“Sokan meghaltak, sokan elmenekültek, bementek az erdőbe és sosem tértek vissza. Rengeteg holttestet láttam a földön heverni, és senki sem temette el őket. Elrohantunk, amikor mindezt láttuk” – mesélte.

A polgárháború két évvel azután indult el, hogy Dél-Szudán függetlenné vált Szudántól. Függetlenségét azután nyerte el, hogy a területén húsz éven át vívták harcukat az északi és a déli milíciák, ez idő alatt legkevesebb másfél millió ember halt meg.

Az országban rendkívül gyakran követnek el szexuális erőszakot, mi több, háborús fegyverként alkalmazzák.

Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑