2015. 10. 13.
Demirtaş: El kell vágni az Iszlám Állam utánpótlását!
2015. 10. 13.
A török ellenzéki Demokratikus Néppárt (HDP) társelnöke, Selahattin Demirtaş,adott interjút a Euronewsnak, aki a kurd kisebbséget is képviseli.
Kezdjük egy olyan kérdéssel, amely világszerte nagy figyelmet kap. A júniusi választásokig békefolyamat zajlott a török kormány és a Kurd Munkáspárt, a PKK között. Másfél éven keresztül nem is éleződött ki a konfliktus. Viszont nyomban a választások után a békefolyamat megrekedt, és újra átadta a helyét az erőszaknak. Miért?
– Sajnálatos módon június 7-e után a kormány úgy döntött, hogy felfüggeszti a békefolyamatot, leállítja a tárgyalásokat, és nem keresi tovább a békés megoldást. Ehelyett inkább katonai eszközökkel, a hadsereg bevetésével próbált meg eredményt elérni. Ez szégyenletes! A békefolyamat két és fél éve alatt hatalmas erőfeszítéseket tettünk, és eljutottunk a tárgyalások egy igen fontos szakaszába. Február 28-án Isztambulban aláírtunk egy közös nyilatkozatot, és a közvélemény elé tártuk. A szöveget a kormányzattal együtt dolgoztuk ki. Ez egy igen jó és reális dokumentum volt. Perspektívát kínált, és 10 pontban összefoglalta a demokratizálódási folyamat alapelveit. Ugyanakkor a PKK ígéretet tett arra, hogy leteszi a fegyvert. Az államfő, a miniszterelnök és Abdullah Öcalan egyaránt támogatta a nyilatkozatot. A mi pártunk, a Demokratikus Néppárt szintén hozzájárult a megszövegezéséhez. A PKK vezetői vállalták, hogy betartják a megállapodást. Csakhogy a békefolyamat, amely társadalmi támogatottságot biztosított a kormánynak két és fél éven át, a választásokon nem hozott olyan sok új szavazatot a kormánypártnak, mint amennyit remélt tőle. Mi, a HDP viszont megerősödtünk az egyezmény hatására, a kormány felmérte ezt, és onnantól kezdve fenyegetésként tekintett ránk.
A választásokon az ön pártjának sikerült átlépnie a 10 százalékos küszöböt. 80 képviselővel megvolt rá az esélyük, hogy napirenden tartsák a kurdok ügyét a parlamentben. Mivel magyarázza, hogy a sikeres szereplés ellenére a PKK újra fegyvert fogott? Ez kínos helyzetbe hozta az ön pártját.
– Erre a kérdésre csak a PKK vezetői tudnának válaszolni. Mi a magunk részéről mindig is sürgettük a fegyveres harc befejezését, a tűzszünetet. De azt kellett látnunk, hogy a kormány – különösen a választások időszakban – nem tartotta tiszteletben a fegyvernyugvást.
Hogyan közelítenék meg a kurdkérdést november 1-eje, a választások után? Milyen feltételekkel kezdenék újra a békefolyamatot, és ki venne részt benne?
– Az utóbbi időben a parlament tétlen maradt ebben a kérdésben. Legelőször is ezen kell változtatni: a parlament legyen aktív, és játsszon központi szerepet a békefolyamatban. Ha kormányzati pozícióba kerülünk november 1-eje után, mindent megteszünk, hogy a kurdokat népnek fogadják el, ismerjék el a jogait, ideértve a nyelvhasználat jogát, a kulturális jogokat és az önkormányzathoz való jogot – mint minden más nép esetében. Ugyanakkor párbeszédet kell kezdenünk, hogy új jogi kereteket teremtsünk a PKK fegyverletételéhez. Ha pedig nem jutunk hatalomra a választásokon, akkor ellenzékből folytatjuk a megkezdett munkát, és minden demokratikus eszközzel azon leszünk, hogy rávegyük a kormányt: lépjen előre ebben az ügyben.
A HDP úgy határozza meg magát, hogy egész Törökország pártja. Mások viszont gyakran úgy tekintenek rá, mint a PKK politikai szárnyára. Nemrég a nacionalisták úgy fogalmaztak, hogy önök a PKK „meghosszabbított karja”. Valójában milyen a viszonyuk a PKK-val, amelyet a nemzetközi közösség nagy része terrorszervezetnek tart?
– Nem vagyunk a PKK politikai szárnya. Elég nagy a zűrzavar az emberek fejében, amikor erről van szó. Az egyik párt azt mondja, hogy a PKK „meghosszabbított karja” vagyunk. A másik meg azt, hogy a PKK direkt azért fokozza a fegyveres harcot, hogy mi ne juthassunk be a parlamentbe. Szóval a pártok sokféle zavaros nyilatkozatot tesznek.
Milyen eredményre számít az előrehozott választásokon? Sikerül újra bejutniuk a parlamentbe?
“Ha kormányzati pozícióba kerülünk, mindent megteszünk, hogy a kurdokat népnek fogadják el, ismerjék el a jogait, ideértve a nyelvhasználat jogát, a kulturális jogokat és az önkormányzathoz való jogot – mint minden más nép esetében.”
– Úgy gondolom, hogy a pártunk ezúttal jobban fog szerepelni, mint júniusban. A szemünk előtt a 13 százalékos eredmény lebeg. Ezt mindenképpen el fogjuk érni. Törökországban mindenki tisztában van azzal, hogy mi zajlik. Nézze. A köztársasági elnök ott ül a palotájában, és háborút indított, méghozzá csakis azért, hogy megerősítse a hatalmát és kielégítse a politikai ambícióit. Az emberek pontosan érzik ezt a szívük legmélyén. Nézze csak meg a mártírok temetését, és látni fogja a hozzátartozók gyászát, hallani fogja a hátrahagyottak sírását. Ezt a háborút nem a az én pártom kezdte, nem mi folytatjuk, és nem is tudjuk befolyásolni. Mi fegyvertelenek vagyunk. Az egyik oldalon ott van az elnök, a másikon a PKK. Mi azok vagyunk, akik a békéért harcolnak. És Törökország jól tudja ezt.
Tegyük fel, hogy a kurdok részesei lesznek az új kormánynak. Külpolitikai kérdésekben, különösképpen a Szíriai polgárháború ügyében kit támogatnának? Az Egyesült Államokat és nyugati szövetségeseit, vagy pedig Oroszországot, Kínát és Iránt? Hogyan képzelik Szíria jövőjét: Aszaddal, vagy Aszad nélkül?
– Törökországnak nem kell választania a két blokk között. Képviselhetné a saját álláspontját is, sőt éppen ezt kell tennie. Törökország Szíria legnagyobb szomszédja. Nagyon szorosak a történelmi, a kulturális és a gazdasági kapcsolataink. Tehát nem muszáj választanunk a két említett tábor között. Törökországnak egyformán jó viszonyt kell fenntartania a szíriai társadalom legkülönfélébb csoportjaival és vallási közösségeivel. Mert mi is mi történt mostanáig? A kormány bizonyos csoportokat, bizonyos vallási irányzatokat támogatott. Kizárólag a radikális szunnitákkal tartott kapcsolatot, csakis őket segítette. Ettől Szíriában csak még kezelhetetlenebb lett a válság, Törökország pedig talajt vesztett. Ehelyett a következőt kellett volna tenni: jó viszonyt kiépíteni a szíriai síitákkal, keresztényekkel, örményekkel és türkménkkel is. Azok, akik csak Aszad elnök jövőjével törődnek, hogy távozik-e, vagy marad, azok politikai vakságban szenvednek. Sajnos pontosan ez a helyzet a török kormánnyal is. Ha mi kerülünk hatalomra, azonnal intézkedéseket hozunk, hogy gyengítsük az al-Kaida és a hasonló csoportok utánpótlását. Megerősítjük határaink biztonságát, lezárjuk a Szíriába vezető átkelőket.
Akkor másként kérdezem. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet súlyos fenyegetés, közvetlenül Törökország határán. Ha a parlamentben arról kellene dönteni, hogy felhatalmazást adnak-e egy katonai akcióra, ön hogyan szavazna?
– Nem tartunk elfogadhatónak semmiféle hadműveletet, illetve szárazföldi katonai beavatkozást. Az csak még tovább bonyolítaná a helyzetet. Egyértelmű, hogy Törökországnak több támogatást kell nyújtania az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíciónak. De nem úgy, hogy csapatokat küldünk Szíriába. El kell vágni az Iszlám Állam utánpótlását, logisztikai, információs, pénzügyi és emberi erőforrásait. Ez viszonylag egyszerű lenne, és rendkívül hatékony. Sajnos bizonyított tény, hogy gyakran épp Törökországon keresztül juttatnak fegyvereket Szíriába. Teherautók, amelyek elvileg a türkménekhez indulnak, valójában fegyvert és hadianyagot szállítanak radikális csoportoknak. És sajnos az Európából érkező segélyt is sokszor tartóztatják fel szélsőségesek, például az Iszlám Állam vagy az an-Nuszra Front.
Miféle európai segélyekre gondol?
– Rengeteg humanitárius segély jön Európából. Kamionok visznek humanitárius segélyszállítmányokat Szíriába. De ezek gyakran jutnak az Iszlám Állam vagy más radikális csoportok kezére. Erre gondoltam, erről beszélek. És pontosan emiatt gondoljuk úgy, hogy Törökországnak változtatnia kell a politikáján. Tárgyalásokat kell kezdenünk, hogy megoldást találjunk. Ahelyett, hogy két blokk között választunk, önálló külpolitikát kell folytatnunk, mert csakis ez szolgálná Törökország javát.
Orientalista.hu – Euronews