2016. 04. 22.
Drágán megfizethet az Iszlám Állam
2016. 04. 22.
Egy éve tartják ostromzár alatt Deir Ezzor a dzsihadisták, most azonban úgy látszik, ütött az órájuk: a szír miniszterelnök megüzente, hogy ez lesz a soron következő város, amit felszabadítanak.
A szíriai fegyveres erők megkezdik Deir Ezzor felszabadításának előkészítését – közölte az orosz Sputniknews-zal Wael Al-Halaki, Szíria miniszterelnöke. Minderre azután került sor, hogy szerdán az Iszlám Állam (IÁ) szorosabbra fűzte az ostromgyűrűt a kormányerők által ellenőrzött város körül.
A dzsihadisták támadása egészen meglepte az Aszad-párti erőket: a terroristák a repülőtér felé törtek előre, a kormányhadseregnek csak nagy nehezen sikerült visszaverni az előrenyomulásukat. A város al-Siná nevű kerületét pedig a Köztársasági Gárda és a hadsereg ejtőernyősei foglalták vissza.
Egy éve fojtogatják a várost
A szíriai polgárháború kitörésekor Deir Ezzor az Assad-párti erők és a lázadókból toborzott Szabad Szír Hadsereg összecsapásainak terepe volt. Később a lázadók ugyan kiszorultak a városból, azonban folyamatosan átvette a helyüket az IÁ, s miután a terroristák elfoglalták Palmyrát, elvágták a kormánycsapatok utolsó szárazföldi összeköttetési vonalát is.
A város innentől fogva csak légi úton volt megközelíthető, ezért a dzsihadisták tűz alá vették a közeli légibázist. Azonban a Köztársasági Gárda (Nafiz Assad Allah Harccsoport) Isszam Zahreddin vezetésével folyamatosan visszaverte támadásaikat, így Deir Ezzor ma gyakorlatilag egy Assad-párti sziget az IÁ által uralt területek tengerében.
A város kiéheztetése azonban sikeresnek bizonyult. A Vatikáni Rádió januári jelentése szerint az ostromgyűrűben rekedt 120 ezres lakosság éhezik, amihez még szokatlanul hideg idő is társult. Akkor Jacques Behnan Hindo érsek, a szír katolikus Hasszaké-Niszibisz ősi egyházmegye főpásztora a Fides katolikus hírügynökségnek elmondta: a dzsihadisták egyre szorosabbra vonják az ostromgyűrűt, és nem engedik bejutni az élelmiszer-szállítmányokat. Az a kevéske áru pedig, ami megmaradt – paradicsom, szardínia és tea – legalább kétszeres áron kerül piacra.
Orosz Szuhoj gépek segélycsomagokat dobnak az ostromgyűrűben rekedt lakosságnak:
Egyenesen a Tigrist küldik a helyszínre
Nem sok jót ígér a terroristáknak, hogy Assad személyesen a kedvenc tisztjét, a Tigrist, vagyis Suheil Al-Hassant küldte most Palmyrához. Az általa vezetett Tigris Alakulatok innen indítanák meg a támadást északkelet felé, hogy megtörjék a dzsihadisták ostromgyűrűjét – írja az Al Masdar.
A Tigris Alakulatok legutóbb Palmyra alatt mutatták meg az erejüket, ahol a szövetséges Sivatagi Sólymokkal megrohamozták a várost, és utcáról utcára szorították ki a terroristákat. A szíriai hadsereg főparancsnoksága akkor közölte: Palmyra bevétele „dominóhatást” fog okozni, és a szélsőségesek végső vereségéhez vezet.
Magyar Nemzet Online