Publicisztika

2018. 06. 18.

Egyesült Szíriai és Iraki Köztársaság



1979 június 16. – Hafez Al-Assad korábbi szíriai elnök és Ahmad Hasszan Al-Bakr ezen a napon aláírtak egy megállapodást Bagdadban, amely a két ország egyesítését tartalmazta, egy államfő, egy kormány és egy 14 tagból álló politikai vezetőség irányításával, amelyben jelen van mindkét ország egyenként 7 fő delegálttal . közöttük mindkét ország elnökével.

A közös politikai vezetőség három havonta tartotta volna üléseit, hogy együttműködjenek és megvitassák a közös külpolitika, gazdaság és katonapolitika témáit a teljes egyesülésig és azután. A két fél már 1978-ban megegyezett és megtette a szükséges változtatásokat, hogy előmozdítsa az egyesülési folyamatot 1979 júniusára.

Kevesebb, mint három hónappal a megállapodás aláírása után Ahmad Hasszan Al-Bakr lemondott és az alelnöke Szaddam Husszein követte a hivatalában.

Azután 1979 decemberében Szaddam Husszein elnök Damaszkuszba utazott, ahol két napot töltött el; a szíriai kormány és az új iraki vezetés nézetei nem egyeztek meg és emiatt az egyesülési terveket eltörölték.

Habár nem ez volt a szíriai-iraki egyesülési erőfeszítések vége, a Syrian Arab Army oldal ezekről külön megosztásokban fog beszámolni.

Végső soron, amit a politikai elmulasztott megtenni, a népek még megtehetik. Ma Szíria és Irak minden téren közelebb állnak egymáshoz, mint valaha voltak, a szíriai és az iraki kormányzatok, a fegyveres erők és a népek.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com