Egyiptom: A Hamasz mégsem terrorszervezet
2015. 06. 07.
Egyiptomi bíróság hatályon kívül helyzet azt a februári ítéletet amely szerint terrorszervezetnek nyilvánította a Hamasz palesztin szervezetet.
Az egyiptomi igazságügyi minisztérium közleménye szerint az a fellebbviteli bíróság ítélete elősegítheti a Gázai övezet blokádjának enyhítését.
A Hamasz üdvözölte az egyiptomi lépést, és megígérte hogy javítani fog ja A Kairóhoz fűződő viszonyát.
A Hamasz 1980-as években jött létre mint a Muszlim Testvériség palesztin ága. A Testvériség az elmozdított egyiptomi elnök Mubarak idején be volt tiltva mint, hogy Szíriában is az ottani szárny is terrorszervezetként tartották nyilván ,mivel mind a két országban merényletek sorozatát követték el kormányzati szervek és intézmények ellen.
2011 után Mubarak rendszerének megdöntése után a szélsőséges Muszlim Testvériség nyerte meg a választásokat és jelöltjük Mohamed Murszi let az elnök. Ezek után a Hamasz az iszlamisták által uralt egyiptomi kormány feltétlen támogatását élvezte.
Kairó és a palesztin szervezet közötti viszony ellenséges fordulatot váltott miután az egyiptomi hadsereg 2013-ban elmozdította az iszlamista Murszit.
A hatalomváltás után fél évvel a Muszlim Testvériséget is terrorszervezetnek nyilvánították, mivel felerősödtek a terrorcselekmények az állami intézmények, a hadsereg bázisai és kisebbségi kopt keresztények ellen, amiket a Testvériség számlájára írták.
Kairó szerint Sínai-félszigeten tevékenykedő iszlamista dzsihadistákat a palesztin szervezet pénzelte illetve látta el fegyverekkel.
Az elmúlt két évben a gázai és a megszállt palesztin területek határ közelében több száz egyiptomi katonát és rendőrt öltek meg. Az erőszakos akciók szerte Egyiptomban is elterjedtek.
Orientalista.hu – Sinoda