Cadmus fordítás Cadmus
Egyiptom

2020. 04. 15.

Egyiptom szerint szeptemberig is elhúzódhat a koronavírus válság

2020. 04. 15.

Hala El-Said egyiptomi tervezési miniszter egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy több mint 50 százalék esély van arra, hogy a koronavírussal kapcsolatos válság akár szeptemberig is elhúzódhat.

Február óta az egyiptomi állam három lehetséges forgatókönyvet hozott nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy meddig tarthat a koronavírus miatt kialakult válság. Az első variáció szerint 20 százalék az esély arra, hogy a válság júniusig tart majd. A második változat szerint 50 százalék az esélye annak, hogy a válságnak szeptemberig vége lesz. A harmadik változat szerint 30 százalék az esélye annak, hogy akár december végéig is eltarthat.

A miniszter szerint a gazdaság lassan fog majd helyreállni, különösen a turizmus, melyet a leginkább érint a válság. Az egyiptomi gazdasági minisztérium egy 2 százalékos GDP növekedésre számít, mely sokkal jobb eredmény mint más államoknál.

Az egyiptomi kormány 500 egyiptomi font támogatást ajánl fel azoknak a munkásoknak akik postai úton regisztrálnak az emberi erőforrások minisztériumánál. A minisztérium információi szerint eddig több mint egy millió munkás regisztrált különböző területekről, mint az építőipar, a halászat, és a mezőgazdaság.

Egyiptom hétfőn jelentette be, hogy eddig 2190 koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván és egy nap alatt 125 új esetről kaptak bejelentést. A halálos áldozatok száma eddig 164 a több mint száz milliós lakosú országban.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Egyptian Streets)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑