Cadmus fordítás Cadmus
Egyiptom

2015. 02. 17.

Egyiptomi harci gépek támadták Líbiában az Iszlám Állam terrorszervezetet

2015. 02. 17.

Egyiptomi harci gépek támadták hétfőn Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet megtorlásul azért, mert az lefejezte 21 kopt – egyiptomi keresztény – túszát.

egyiptomi támadás isis ellen

Egyiptomi támadás isis ellen

Az egyiptomi hadsereg főparancsnokságának szóvivője hétfő reggel az állami rádió- és tévécsatornákon jelentette be az IÁ líbiai osztagaira mért légicsapásokat. A harci gépek kiképzőtáborokat és fegyverraktárakat támadtak, majd sértetlenül visszatértek Egyiptomba – mondta a szóvivő.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap éjjeli televíziós beszédében már jelezte, hogy Egyiptom megtorolja a mészárlást. Az elnök néhány órával azután fordult a nyilvánossághoz, hogy az Iszlám Állam videofelvételt tett közzé a tömeges kivégzésről. Az IÁ líbiai ága január elején jelentette be, hogy foglyul ejtett egyiptomi keresztényeket, akik az építőiparban dolgoztak Líbiában. Szirt városából rabolták el őket.

Az éjszaka felszálló harci gépekről készült felvételek azóta is futnak a tévéadókon. A reggeli közlemény szerint a légitámadások célja “a vérontás megtorlása és a gyilkosok elleni bosszú”. “Had tudják távol s közel, hogy az egyiptomiak előtt védelmező pajzs áll” – áll a szövegben.

Hivatalosan az 1991-es öbölháború óta ez az első alkalom, hogy Egyiptom az ország határain túl hajt végre hadműveletet. Mindazonáltal sokak szerint az észak-afrikai ország az Egyesült Arab Emírségekkel közösen már tavaly augusztusban is intézett légitámadásokat Líbiában tevékenykedő iszlamista milíciák ellen. Az említett akcióban a Tripoli elfoglalására törekvő iszlamista fegyveres koalíció, a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) állásaira mértek csapásokat. A Fadzsr Líbia néhány nappal később ennek ellenére ellenőrzése alá vonta a fővárost, amelyet azóta is kezében tart.

twitter líbia

Felvétel a támadásról

Egyiptom és az emírségek cáfolták a részvételükről szóló híreket, annak ellenére, hogy azokat egyebek mellett Kairó legfontosabb katonai támogatója, az Egyesült Államok magas rangú tisztségviselői is megerősítették. A legelterjedtebb forgatókönyv szerint a támadásokat emírségi harci gépek hajtották végre egyiptomi légi támaszpontok igénybevételével.

A jelenlegi egyiptomi vezetést aggodalommal töltik el a közvetlen szomszédságában egyre nagyobb teret nyerő iszlamisták. A Líbiában aktív számtalan szélsőséges csoport között megvetette a lábát az Irakban és Szíriában hatalmas területeket uraló Iszlám Állam is, miközben a terrorszervezet egy másik ága Egyiptom északkeleti részén, a gázai határ mentén hajt végre pusztító merényletsorozatokat. Biztonsági források szerint az iszlamisták uralta egyiptomi kormány 2013-as megdöntése óta számos egyiptomi is a líbiai félkatonai szervezetekhez csatlakozott.

1-7243921

Egyiptomi támadás a líbiai isis bázisa ellen

Az éjjeli légitámadások Kairó készségét jelzik a Líbiában uralkodó közbiztonsági káosz jelentette veszély elleni határozottabb fellépésre. Hétfőn Egyiptom és Franciaország várhatóan 5,2 milliárd eurós fegyverüzletről ír alá szerződést, amelynek értelmében Kairó huszonnégy darab Rafale típusú vadászgépet, egy FREMM fregattot és hozzá fegyverzetet vásárol Párizstól.

Az egyiptomi légicsapások után néhány órával líbiai harci gépek bombázták az IÁ állásait – jelentette Szakar el-Dzsurúsi, a líbiai légierő parancsnoka. Az an-Níl egyiptomi hírtévé által közölt hangfelvételben Dzsurúsi rámutatott, hogy a hadműveletet a két ország szoros együttműködésben hajtotta végre, és azt is elmondta, hogy a dzsihadisták Derna kikötőváros körüli állásait vették célba Líbia keleti részén. Elmondása szerint 40-50 szélsőséges vesztette életét, és hangsúlyozta, hogy a támadások egészen keddig folytatódnak.

Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi államfő hétfőn telefonon arról egyeztetett Francois Hollande francia elnökkel, hogy kezdeményezik az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését a líbiai biztonsági helyzet megvitatására. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanakkor Moszkva átfogó politikai és katonai támogatásáról biztosította egyiptomi kollégáját.

Felvétel a légicsapásról:

 Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑