Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2016. 04. 18.

Elavult az Unió menekültügyi szabályozása

2016. 04. 18.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint elavultak az Európai Unió menekültügyi jogszabályai, ezért ezeket nem lehet és nem is kell betartani.

Kovács István az M1 aktuális csatorna szombati műsorában hangsúlyozta: a schengeni szabályok ugyanakkor nem idejét múltak, egyszerűen a tagállamok nem tartották be a rendelkezéseket, és nem védték meg a határokat, amikor arra szükség lett volna.

Szerinte az EU döntéshozói a mostani „népvándorlásban” egy eszközt látnak, amelyet a kontinens demográfiai problémáinak kezelésére akarják felhasználni.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által megfogalmazott, az Európai Unió külső határai és az EU-n belüli szabad mozgás megvédése érdekében készített tíz pontból álló javaslat egyértelművé teszi, hogy ezt nem lehet uniós szinten eldönteni, meg kell hagyni a tagállamoknak azt a jogot, hogy miként kezelik a demográfiai kihívásokat – mondta a stratégiai igazgató.

Az Alapjogokért Központ már korábban is foglalkozott a migráció témakörével, többek között márciusban is elemzést adott ki A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetéséről címmel. Álláspontjuk szerint: A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet egész országra kiterjedő, jogszerű elrendelésének leglényegesebb következménye, hogy a honvédelmi és rendvédelmi szervek hatáskörei bővülnek, azonban az a magyar állampolgárok hétköznapi életére komolyabb hatással nincs. A válsághelyzet ugyanis nem minősül különleges jogrendnek, tehát az alapvető jogok gyakorlásának felfüggesztésére nincs lehetőség. A vonatkozó törvény arra biztosít lehetőséget, hogy válsághelyzet idején a Magyar Honvédség jogszerűen működjön közre az államhatár védelmében, segítve a rendőrség tevékenységét. A Honvédség egyéb tekintetben is támogathatja, kiegészítheti a rendőrség munkáját, azonban annak feladat- és hatáskörét nem vonhatja el. Bizonyos mértékben a rendőrség intézkedési hatásköre is bővül, valamint állami szervek ideiglenesen igénybe vehetnek egyes vagyontárgyakat, azonban ez állampolgárok magántulajdonát nem érintheti. Mindezek mellett egyes közigazgatási, engedélyezési, építésügyi és menekültügyi eljárások is gyorsulnak vagy egyszerűsödnek.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzethez hasonlóan a migrációs hullám kezelésére bevezetett korábbi intézkedéseket is számos kritika érte, azonban utóbb úgy a határzár felállításáról, mint a menekültügyi gyorsított eljárásról vagy tranzitzónákról bebizonyosodott, hogy szükséges és hatékony lépésekről volt szó. Tekintve a balkáni térségben feltorlódott több tízezres migránstömeget, melynek nyilvánvaló célja, hogy Magyarországon keresztül is Nyugat-Európa irányába induljon el, vélhető, hogy az új intézkedést is igazolni fogja az idő és a valóság. Pontosan ez a potenciális veszély szolgál alapul arra, hogy a kormány kihirdethesse a fenti válsághelyzetet, a törvény szerint ugyanis erre bármilyen olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény esetén is lehetőség van, amely közbiztonságot vagy közrendet veszélyeztetheti.

Orientalista.hu – Magyar Idők nyomán

Megosztom:

,




Back to Top ↑