Elhalasztották Asia Bibi szabadon engedését
2018. 11. 04.
Egyelőre nem hagyhatja el Pakisztánt Asia Bibi mindaddig, amíg a Legfelsőbb Bíróság felül nem vizsgálja a pár nappal ezelőtt meghozott ítéletet – jelentette a The Christianpost.
Az keresztény nő ügyében meghozott döntést követően országszerte tüntetések kezdődtek Pakisztánban, ahol a Tehrik-e-Labbaik és más szélsőséges pártok megegyeztek a pakisztáni kormányzattal, hogy elhalasztják a nő szabadon bocsátását.
Ezzel együtt Noorul Haq Qadri vallásügyi miniszter bejelentette, hogy Bibi addig nem hagyhatja el az országot, amíg a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság be nem fejezi az ítélet felülvizsgálatát. Ezért cserébe a Tehrik-e-Labbaik párt a tüntetések befejezését ígérte.
A pakisztáni DawnNewsTV jelentése szerint a kormány beleegyezett abba, hogy kezdeményezzék a az országból való kilépésének jogi felülvizsgálatát, ami gyakorlatilag egyenlő egy halálos ítélettel – jelentette ki Wilson Chowdhry, a British Pakistani Christian Association elnöke a Guardiannek.
A körülményekből az látszik, hogy a Legfelsőbb Bíróság és kormány között komoly ellentétek vannak, ráadásul a bírák közül többeket is ért halálos fenyegetés.
Ennek ellenére az AP szerint a felmentést a bíróság nem tervezi visszavonni, viszont a döntés felülvizsgálata évekig is eltarthat, ami Asia Bibi számára ismét a börtönbe való visszakerülést jelentené, ahol a múlt hónapban két embert letartóztattak, mert a nő megölését tervezték.
Forrás: S4C.news, Fotó: SkyNews