Cadmus fordítás Cadmus
Iszlám világ

2018. 09. 17.

Elkezdődött a Muharram hónap, és hamarosan megkezdődnek az Ashura zarándoklatok

2018. 09. 17.

Az iszlám időszámítás szerinti 1440-es év kezdetével megkezdődött a Muharram hónap, az év első hónapja, mely az iszlám vallás négy legjelentősebb napjának egyike.

A Muharram hónap azért jelentős, mert e hónap tizedik napja az Ashura ünnepe, mely egyben egy gyásznap is, ugyanis ezen a napon emlékeznek meg Ali imám fiának Husszein-nek (Hussein ibn Ali) a haláláról aki a Kerbalai csatában esett el.

Az Ashura megemlékezés idején kezdődnek az Ashura-zarándoklatok (Ziyarat Ashura), melyeket az ötödik imám Mohammed Al-Baqir rendelt el követői számára. A zarándoklatok során a hívők meglátogatják az Ahl Al-Bayt, azaz a Próféta családtagjainak és az ő leszármazottainak a síremlékeit. A legjelentősebb zarándoklat az iraki Kerbalában szokott történni, ahol a zarándokok meglátogatják Hussein imám sírját akit a kerbalai csatában fejeztek le és azután itt állítottak neki síremléket.

A zarándoklatok szempontjából Szíria is jelentős szerepet tölt be, hiszen a kerbalai csata után Yazid szultán foglyul ejtette Mohamed próféta családtagjait és a Kerbalában elesettek levágott fejeivel együtt a mai Szíria és Libanon területére szállították őket. Mohamed próféta és Ali imám leszármazottai közül ezért sokaknak a sírja található ebben a térségben. Ezek közül a legjelentősebb talán Ali imám lányának Zeinab-nak a sírja (Zeinab bint Ali), aki 681-ben a mai Szíria területén halt meg és sírja Damaszkusz mellett a Sayeda Zeinab nevű városrészben található. Ezen kívül Damaszkusz óvárosában található Sayeda Ruqayya síremléke, aki Hussein imám lánya volt és négy éves korában halt meg Yazid szultán börtönében.

Ezen emlékhelyek miatt Muharram hónapban, de főleg az Ashura-zarándoklatok idején több ezer zarándok érkezik Szíriába Irakból és Iránból. Ebben az időszakban érkezik Szíriába a legtöbb látogató az ún. vallási turizmus keretei között. A szentélyek és síremlékek sajnos a Szíriát ért külső agresszió során néhány helyen megsérültek, hiszen a nyugati kiképzésen átesett wahabita terroristák a legelsők között támadták a Próféta családtagjainak és leszármazottainak a síremlékeit. A szentélyek védelmére azonban hamar fegyveres alakulat jött létre. Irakból, Iránból, Libanonból, Afganisztánból érkező önkéntesek vállalták fel, hogy megvédik például Sayeda Zeinab síremlékét. Később az ő részvételükkel alakult meg a Zeinabyun zászlóalj, mely jelentős harci értékkel rendelkezik és jelentős sikereket és győzelmeket ért el a terroristák elleni harcok során Szíriában. De meg kell említeni az afganisztáni és pakisztáni önkéntesekből álló Fatimyun zászlóalj tagjainak hősiességét akik szintén részt vettek a szentélyek védelmében és szintén számos fronton harcoltak a Szíriát megszálló nyugati bérenc terroristák ellen.

Orientalista.hu – Al-Isfahani

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑