Bahrein

2019. 12. 21.

Ellenzéki aktivistákat börtönöztek be Bahreinben

A bahreini büntető bíróság 34 embert írtélt börtönbüntetésre, akiket azzal vádolnak, hogy tagjai voltak a bahreini síita ,,Wefaq,, ellenzéki csoportnak. A hírről a bahreini Al-Ayam hírlap számolt be.

A bahreini kormány a Wefaq csoportot korábban terror szervezetnek nyilvánította. Pedig ez volt az ország legjelentősebb ellenzéki csoportja, mielőtt a bahreini kormány betiltotta a tevékenységüket és befagyasztotta a vagyonukat még 2016-ban.

A bíróság az aktivisták közül nyolc főt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, de e mellett 100 000 bahreini dinár (kb 265 000 dollár) büntetést szabott ki rájuk.

Hét másik aktivistát 10 évre, nyolcat 5 évre és kilencet egyenként 15 év börtönbüntetésre ítélt a bíróság. Egy további személyt pedig három évre ítéltek.

Bahreinben évtizedek óta politikai feszültség van az országot irányító szunnita kisebbség és a lakosság jelentős többségét kitevő síiták között. Bahreinben az uralkodó család szunnita és a kormány, valamint a parlament is a szunnita kisebbség kezében van. A törvények pedig nem teszik lehetővé a síiták számára, hogy a lakosság arányának megfelelő képviselethez jussanak, hiszen akkor a szunnita kisebbség elveszítené a teljes hatalmát.

És fontos megjegyeznünk azt is, hogy az emberi jogokat folyamatosan megsértő, a politikai foglyokat kínzó bahreini vezetés az Egyesült Államok jelentős szövetségese.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Middle East Monitor)

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑