Cadmus fordítás Cadmus
Régészet

2017. 02. 19.

Elveszett civilizáció nyomára bukkantak Szudánban

2017. 02. 19.

Régészek egy csoportja ősi templomok romjaira bukkant Szudán területén. Az építmények igen egyediek, ugyanis kör alapúak. A szakértők bíznak benne, hogy a felfedezésnek köszönhetően módosulhat az Afrika történelméről alkotott tudományos kép.

A furcsa templomokat Charles Bonnet, egy veterán svájci régész találta meg még tavaly. A szakember úgy gondolja, az épületek teljesen egyediek, eddig nem fedeztek fel hasonló szerkezeteket Közép-Afrikában vagy a Nílus völgyében.

A kerek és ovális templomok a jelek szerint a Krisztus előtti 20-15. századból származnak. Az építmények a fontos ókori lelőhely, Kerma közelében találhatóak, Szudán nyugati részén. Egészen pontosan a romvárostól alig néhány száz méterre fedezték fel őket a Dogi Gel – azaz a Vörös-domb – nevű helyen. A környéken Bonnet kollégáival évtizedek óta folytat ásatásokat.

Bár Kerma templomai általában szögletes alapúak, az újonnan azonosított építmények kerekek. A szakértők szerint eddig még nem találtak hasonló szerkezetű templomokat.

Afrika múltja mindig is titokzatos volt. Az új leletek talán segítenek jobban megérteni a kontinens történetét. Az itt felfedezett hatalmas komplexumok ugyanis sokban eltérnek a régió korabeli két másik nagy építő népének, az egyiptomiak és a núbiaiak stílusától.

Senki sem ismeri ezt a fajta építészetet… Teljesen új

– állapította meg Bonnet. A kutató hozzátette, a stílusnak nincsenek gyökerei Afrikában.

Bonnet nagyjából 50 éven át dolgozott szudáni lelőhelyeken, és sokat tett azért, hogy elfogadják azt a ma már általános elméletet, mely szerint a núbiai kultúra teljesen független volt az egyiptomitól. A szakértő a Kerma Királyság, egy Krisztus előtt 2500-tól 1500-ig virágzó állam nyomait elemezte. Korábban a tudósok úgy hitték, hogy a Nílustól nem messze elterülő kultúra az Egyiptomi Birodalom csatlósa volt, Bonnet és kollégái azonban az évek során rájöttek, hogy a királyság teljesen elkülönülve fejlődött.

Az új leletek azonosítása óta a szakértő úgy gondolja, ennél is bonyolultabb lehetett a történet. A régész kutatócsapatával ugyanis erődítmények nyomait is felfedezte Dogi Gel közelében.

Bonnet szerint a régiót egy koalíció, a Kerma Királyságot, a dárfúri és a közép-szudáni népeket tömörítő szövetség védhette. A csoport ellenfele a kereskedelmi befolyásért küzdő Egyiptom volt, mellyel gyakran kerülhettek összetűzésbe.

A kutató hozzátette, egyelőre nem érti, hogy az egyiptomiak, akik végül meghódították Núbiát, mégis miért őrizték meg az idegen nép kerek templomait.

Nem lehetetlen, hogy a Nílus-völgyben további elveszett civilizációk várnak felfedezésre. Bonnet szerint Szudánban az elmúlt években a régészet egy speciális ága kezdett el kibontakozni, amely idővel akár olyan jellegzetessé is válhat, mint az egyiptológia.

Orientalista.hu – ( 24.hu, Inquisitr)

Megosztom:

,




Back to Top ↑