Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2023. 06. 24.

ENSZ: ellenőrizhetetlenné válhat a ciszjordániai helyzet

2023. 06. 24.

 A Ciszjordániában dúló erőszak súlyos eszkalálódására hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa, sajtóközleményében kiemelve: attól kel tartani, hogy a helyzet kicsúszik az ellenőrzés alól.

“A legutóbbi gyilkosságok és erőszakcselekmények, valamint az őket kísérő uszító retorika csak még mélyebb örvénybe taszítja az izraelieket és a palesztinokat” – jelentette ki Volker Türk.

Türk egyúttal sürgette Izraelt, vizsgálja felül ciszjordániai műveleteit és az ott alkalmazott intézkedéseket, és hozza őket összhangba a nemzetközi emberi jogi kritériumokkal, beleértve az emberi élet védelmét. Emellett kiemelte: Izraelnek a nemzetközi humanitárius jog értelmében kötelessége garantálni a közbiztonságot az általa megszállva tartott területen.

“Ha véget akarunk vetni az erőszaknak, véget kell vetni a megszállásnak” – fogalmazott.
A hét eleje óta körülbelül 20 embert, zömében palesztinokat öltek meg Ciszjordániában az izraeli hadseregnek a térségben indított razziái során.

Volker Türk azt mondta, az izraeli biztonsági erők 2023-ban már 126 palesztint öltek meg Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, köztük 21 fiút és egy lányt.

Az AFP francia hírügynökség hivatalos palesztin és izraeli forrásokból összeállított adatai szerint az izraeli-palesztin konfliktusnak az év eleje óta már több mint 200 halálos áldozatáról – 174 palesztinról, 25 izraeliről, egy ukrán és egy olasz állampolgárról – tudni.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑