Szíria

2021. 02. 24.

ENSZ: súlyosbodott a humanitárius helyzet Szíriában

Az Egyesült Államok által hozott gazdasági szankciók miatt humanitárius katasztrófa előtt áll Szíria. A társadalmora nézve a  10 évig háborús körülmények sem voltak olyan súlyosak mint a nyugati világ embargója miatt kialakult gazdasági és humanitárius válság.

A  koronavírus-járvány, illetve a pandémia gazdasági kihatásai még jobban súlyosbították a humanitárius helyzetet Szíriában, húsz százalékkal több a támogatásra szoruló a háború sújtotta országban – közölte az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) kedden.

Az OCHA szerint mostanra 13,4 millió szíriai szorul támogatásra és védelemre az országban. A rászorulók száma utoljára 2016-ban és 2017-ben volt ilyen magas.

A folyamat hátterében a szíriai font elértéktelenedése és az ezzel összefüggő áremelkedés áll. A közel-keleti ország fizetőeszköze ugyanis 78 százalékot vesztett értékéből tavaly.

Számos család már nem engedheti meg magának az orvosi ellátást, gyógyszereket, élelmiszereket és a gyermekek oktatását. Az OCHA adatai szerint kétmillió szíriai mélyszegénységben él.

Az ország humanitárius támogatására 4,2 milliárd dollárra (1200 milliárd forint) lenne szükség az idén.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑