Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2016. 06. 16.

Erdogan próbálkozik, levelet írt Putyinnak

2016. 06. 16.

Nem tartalmaz lényegi elemeket az a levél, amelyben Recep Tayyip Erdogan török államfő az orosz nemzeti ünnep alkalmából köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és egyben reményét fejezte ki, hogy helyre lehet állítani a két ország közötti kapcsolatokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.

Kedden vált ismertté, hogy Erdogan üdvözölte Putyint a június 12-i Oroszország napja alkalmából. Peszkov megerősítette: ez volt az első alkalom, hogy a török elnök hivatalos üzenetet intézett orosz hivatali partneréhez azt követően, hogy a két ország viszonyában erős lehűlés következett be.

Ennek oka, hogy a török légierő tavaly november 24-én – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz katonai repülőgépet. Az egyik orosz pilóta életét vesztette. Az incidens nyomán Moszkva gazdasági és vízumügyi szankciókat vezetett be Ankara ellen, valamint sorozatosan éles bírálatokat fogalmazott meg Törökországnak a szíriai válságban játszott szerepével kapcsolatban.

Peszkov hagyományos ünnepi protokollüdvözletnek minősítette Erdogan levelét, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az nem tartalmazott lényegi elemeket. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy Putyin korábban világosan értésre adta: a kapcsolatok normalizálásának feltétele a hivatalos török bocsánatkérés és kártérítés.

Az elnöki szóvivő mindemellett megjegyezte: Moszkva azt szeretné, ha Ankarával való viszonya a korábbi magas szinten állna helyre. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a török fél “agresszív lépései” hirtelen megsemmisítették az átfogó, minden részében fejlett partneri viszonyt. A bocsánatkéréstől, valamint a katapultálás után, leereszkedés közben agyonlőtt pilótáért és a bombázóért járó kompenzáció kifizetésétől Törökország mindeddig elzárkózott.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑