Szíria

2019. 09. 18.

Erdogan Szíriát fenyegeti

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy Törökország nem fogja kivonni erőit azokról a megfigyelőpontokról melyek a szíriai Idleb kormányzóságban vannak. Éppen ezért megfenyegette a szíriai kormányt, hogy válaszlépésekre számíthat ha meggondolatlan lépéseket tenne a török csapatok ellen.

Erdogan a Reuters hírügynökség számára kijelentette, hogy a török és a szíriai kormány folyamatos kapcsolatban áll az Idlebben található megfigyelőpontok ügye miatt. Jelenleg ugyanis 12 török megfigyelőpont van Idleb kormányzóságban.

A török elnök határozottan kijelentette, hogy országa nem hajlandó lemondani az Idlib kormányzóságban lévő török ellenőrző pontokról. Még akkor se, ha a szíriai kormányerők megtámadnák azokat. Ebben az esetben ugyanis Törökország megtenné a szükséges válaszlépéseket. Erdogan szerint ugyanis a jelen körülmények között nem érdemes kivonulniuk a szíriai területekről, és azt is elmondta, hogy az ellenőrző pontokat ,,a civilek védelme érdekében,, tartják fenn Idlib kormányzóságban.

Erdogan ugyanis azzal vádolja a szíriai kormányt, hogy felelős az Idlebben élő civilek elleni támadásokért. Pedig pont a Törökország által támogatott terrorista csoportok lövik időnként aknavetővel a szíriai civil lakosságot.

A török elnök az Ankarában tartott sajtótájékoztatón az Európai Uniót is bírálta és azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja a határt a menekültek előtt, akiket jelenleg Törökország tart vissza attól, hogy Európába menjenek. Angela Merkel német kancellártól például 40 milliárd dollárt követelt a menekült kérdés rendezésére.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (shaamtimes.net)

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑