Erdogané lehet a végrehajtó hatalom
2016. 05. 07.
A két hét múlva leköszönő Ahmet Davutogluval volt tele pénteken a török sajtó, több lap is azt pedzegette: a kormányfő távozása annak jele, hogy ezentúl az államfő gyakorolja majd a végrehajtó hatalmat.
A Recep Tayyip Erdogan elnökkel szemben a hatalmi harcban alulmaradt Davutoglu csütörtökön jelentette be: nem indul a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöki tisztségéért a május 22-re kitűzött rendkívüli kongresszuson. A párt alapszabálya értelmében így kormányfő sem maradhat.
„Az utolsó miniszterelnök” – hirdette címoldalán a Posta című napilap. „Szükségből távozom” – emelte ki az újság Davutoglu csütörtöki sajtótájékoztatójából. A lap felidézte Aydin Dünalnak, Erdogan tanácsadójának és az AKP egyik ankarai képviselőjének szavait: „Erős államfővel és erős kormányfővel Törökország nem működik, nem kormányozható jól. A kapcsolatuk mindig problémás volt. Ezt követően egy kevésbé karizmatikus miniszterelnök érkezik” – fogalmazott.
Erdogan népszavazást sürget az elnöki rendszer bevezetéséről
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken sürgette, hogy mihamarabb rendezzenek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Kijelentette továbbá, hogy Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe. Erdogan kijelentette: az elnök hatáskörét kiterjesztő rendszer erősebbé és stabilabbá tenné Törökországot, a jelenlegi válsághoz vezetne. Hangsúlyozta, hogy egy új alkotmányra és az elnöki rendszerre sürgősen szükség van. Mindez – mint állította – nem az ő személyes céljait szolgálja. Hozzáfűzte: a tervezett berendezkedés nem újdonság az ország számára, a hagyomány része.
Erdogan megköszönte a kormányfő szolgálatát. A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) május 22-re kitűzött rendkívüli pártkongresszusának összehívása összhangban áll az AKP alapszabályzatával – nyomatékosította. Kiemelte: a döntést követően nem keletkezik hatalmi űr Törökország irányításában.
Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe. Az unió olyan helyzetben szólította fel erre országát, amikor azt terrorszervezetek fenyegetik – emelte ki. Kijelentette: “sajnálom, de akkor külön utakon járunk, mi a mienkén, az EU is a sajátján. Az államfő úgy vélte, hogy a közelmúlt politikai fejleményei nem lesznek közvetlen hatással Törökország gazdaságára.
Az „új rendszer” kialakítása miatt távozik a miniszterelnök
A Posta szerint Davutoglu távozásával Törökországban már a tervezett új alkotmány elfogadása előtt beköszöntött az elnöki rendszer, melyben az államfő gyakorolja a végrehajtó hatalmat.
A Habertürk hasonlóan vélekedett. Mint írta: május 4-el, Davutoglu és Erdogan szerda esti találkozójával világossá vált Törökország vezetésének új megközelítése, a köztársasági elnöki rendszer. A két vezető közötti hatalmi viszály a miniszterelnök távozásával véget ért. A napilap Davutoglura hivatkozva hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a miniszterelnök azért távozna, mert kormányzása kudarcot vallott.
Az újság külön kiemelte, hogy Davutoglu sajtótájékoztatóján nem tehettek fel kérdéseket az újságírók, valamint, hogy beszéde alatt több párttársa könnyeivel küszködött.
A kormánypárti sajtó Erodgan és Davutoglu barátságát hangsúlyozta
A Sabah című legfőbb kormánypárti napilap mást emelt ki Davutoglutól: „senki ne próbálja meg kiengedni a zendülés szellemét a palackból”, „hűséges katonaként utolsó lélegzetemig folytatom a munkát az AKP képviselőjeként”, „soha nem mondok egy rossz szót sem az államfőre, akinek a barátságát mindennél többre értékelem és akinek a családja az én családom is”.
A tekintélyes napilapok továbbá arra helyezték a hangsúlyt, hogy Davutoglu lojalitását fejezte ki Erdogan iránt, valamint egységre és összefogásra szólította fel AKP-s párttársait. A Milliyet szerint a miniszterelnök „jó diplomáciai érzékkel” búcsúzott.
Erdogan csütörtökön este úgy nyilatkozott, hogy Davutoglu maga hozta meg döntését.
A Vatan című napilap értesülései alapján öt politikus neve merül fel az AKP lehetséges pártelnökeként, s így következő kormányfőként; Binali Yildirim közlekedési miniszter, Bekir Bozdag igazságügyi miniszter, Berat Albayrak energiaügyi miniszter, aki ugyanakkor Erdogan veje, továbbá Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes vagy Mehmet Ali Sahin, az AKP jelenlegi elnökhelyettese válthatja Davutoglut a kormány élén.
Orientalista.hu – (Magyar Hírlap, MTI)