Menekültügy

2018. 10. 27.

“Ezeknek az embereknek nincs vesztenivalójuk”



Az Európai Unió továbbra is megosztott, hogy a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásának rendszere nem működik. Az Euronews stábja Nigerben járt, ahol nemcsak a menekültek kényszerű helyzetét ismerte meg testközelből, hanem az embercsempészek dilemmáival is szemben találta magát. Azzal a ténnyel, hogy egyáltalán nem egyszerű az újrakezdés, a “jó útra térés”.

Négykerék-meghajtású járművek érkeztek Líbiából Agadez városába, Niger középső részére. Ez a nyugat-afrikai átjáró a Szaharába. Hétről hétre ilyen konvojok közlekednek mindkét irányba, ezer kilométeren át a két országot elválasztó sivatagban.

Az utazók elcsigázottak az ötnapos, embert próbáló út után.

Sokan közülük nigériai munkások, akik a Líbiában kiújuló erőszak elől menekülnek. Sokan pedig más, nyugat-afrikai államokból érkeztek.

“Líbiában elzártak bennünket, és a munkánkért nem fizettek. Az, ami történt, leírhatatlan. Nem intézhetjük el azzal, hogy az élet megy tovább. Mert ez rettenetes, rettenetes!”

– mondja egy szenegáli menekült.

Sokan próbáltak meg átkelni a Földközi-tengeren, hogy eljussanak Európába.

“Fizettünk érte, de sose jutottunk el oda. Elzártak bennünket. Haza szeretnék menni, ez már az egyetlen reményem”

– mondja egy másik szenegáli.

A konvojt Mohamed szervezte. Az egykori tuareg lázadó az Agadez-ben zajló migránsbiznisz jól ismert figurája.

Régóta virágzó pénzszerzési mód ez, ami két éve, az illegális bevándorlás elleni törvény miatt illegális tevékenységnek számít. És Mohamed – mindennek ellenére – nem hajlandó lemondani erről a megélhetési forrásról.

“Csempész vagyok, mindenképpen csempész vagyok. Hallottam, hogy a városban lehet valamit kapni azért cserébe, ha felhagyunk ezzel az egésszel. De ez csak szóbeszéd, nekem még senki nem akart adni semmit. Más munkát meg nem nagyon tudok” – mondja Mohamed Csiba.

Van, aki felhagyott az embercsempészettel

A Líbiából induló utazók nem is olyan rég Ibrahim fő megélhetési forrásának számítottak. De ez már a múlt. Az aranybányák bezárása utáni elbocsátások sem segítettek a térség lakóinak.

“Korábban négy-ötszáz vizestartályt adtunk el a migránsoknak hetente, meg a bányába is küldtünk tartályokat. De lezárták a Líbiába vezető utat, a bányák bezártak, minden bezárt. Vége! És ezek a fiatalok itt maradtak, munka nélkül, élelem nélkül. Ha reggel felkelnek üres gyomorral, és ha este lefekszenek, üres gyomorral, mi fogja meggátolni őket abban, hogy lopjanak, kérdem én?” – nyilatkozta Umaru Geu.

A pénteki ima azon alkalmak egyike, amikor a városba élet költözik. A stábnak erre a napra van időpontja az egykor a migrációban dolgozók szövetségének vezetőjénél.

Ő összeismertette a forgatócsoportot az egyik csempészetből élő férfival, aki miután felhagyott ezzel a “munkával”, az EU-támogatásával létrejött program segítségével kezdte újra életét.

Abdouramane székeket, edényeket és hangosbeszélőket kapott, amiket kölcsönözni lehet nála különféle rendezvényekre.

“Istentől függ minden. Régebben sokkal több pénzt kerestem. 800 euró is megvolt egy hét alatt, most alig 30” – mondja. De Adouramane még mindig a szerencsésebbek közül való – csaknem 700 sorstársa közül.

Kevesebb mint 400-an részesedtek az újrakezdési programból. A program projektenként kétezer eurót jelent. Ami kevés a valódi újrakezdéshez – mondja a szervezet elnöke, Basir Amma.

“Tiszteletben tartottuk a törvényt, leálltunk a csempészettel, és most pont a nigeri állam és az Európai Unió azok, akik kitaszítanak?? Ezeknek az embereknek családjuk van, gyerekeik és teljesen nincstelenek. Azokat a tartalékokat éljük fel, amiket még azelőtt szereztünk. Ez rettenetesen nehéz, folyamatosan túlélni” – magyarázza.

A következő reggelen Abdouramane-nal találkozunk. Épp eszközeit viszi egyik ügyfeléhez, aki maga is csempész volt nem is olyan rég, és aki jelenleg taxisofőrként keresi a kenyérre valót.

Abba első gyermeke születését ünnepli. Ritka önfeledt alkalom ez, amikor elfeledheti a gondokat egy kis időre. “Ez egy csodálatos nap, erősíti a szívemet. Székek kellettek, hogy le tudjam ültetni az embereket, ha nincs is semmim, akkor is muszáj leültetni azt, akit az otthonomba invitálok. Kemény időket élünk a bevándorlást nézve, de egy kis segítséggel túl leszünk rajta. Minden jó lesz” – magyarázza az újdonsült apa.

“Az EU pénze mindössze kenyérmorzsa”

Az EU elkötelezett abban, hogy több mint egymilliárd eurót költsön fejlesztési segélyekre a világ egyik legszegényebb országában. Niger kapja a legtöbbet az európai gyorssegély alapból, amelyet 2015-ben hívtak életre, az afrikai bevándorlás kezelésére.

De a régió alelnöke szerint ezek a pénzalapok mindössze kenyérmorzsák, sokat nem segítenek. Szerinte az illegális migráció ellen hozott törvény is csupán Európa érdekeit szolgálja, semmi mást. “

Niger figyelemreméltó támogatást kapott az EU-tól. Ön szerint nem megfelelően használják ezeket a pénzeket?” – tettük fel a kérdést Sidi Sidinek.

“Először is, az alap nem elegendő. Ha jobban megnézzük, Törökország óriási összegeket kapott, jóval többet, mint Niger. És még a Líbiában lévő fegyveres erők is nagyobb pénzeket kaptak mint Niger. Most itt ülünk, és mi vagyunk a rés a menedékkérők, a menekültek, a fedél nélküliek számára. Agadez egy rés. Egy szakadék” – felelte.

A Szahel régió szívében, Nigerben 300 ezer otthon nélküli ember él. Egyre kevesebb és kevesebb átmenő forgalom van, sokkal több a “maradó”, és ennek bizony Agadez issza a levét. Létezik egy központ, amely olyan menekülteknek nyújt menedéket, akik beleegyeztek abba, hogy visszatérnek származási országukba. A procedúra azonban sokszor hónapokig eltart, és a központ tele van.

“Az itt lévő migránsok 80 százaléka nem rendelkezik személyazonosító okmánnyal, ami azt jelenti, hogy a regisztrációt követően át kell mennie egy procedúrán, hogy egyáltalán utazhasson az illető – az egyes országok külképviseleteivel ezt mind-mind nekünk kell lezongoráznunk. Ez a legnagyobb kihívás, amivel nap mint nap szembe találjuk magunkat. Nagyjából ezer ember van, akivel foglalkoznunk kell, holott 4-500-nál többre nincs kapacitásunk.

Ezek a matracok azért vannak itt, mert az emberek már kint alszanak, hiszen kapacitásunk végén vagyunk. Nem férnek el bent. És a másik oldalon is sokan várakoznak. Szóval, az itt lévőket haza kell juttatnunk, amilyen gyorsan csak lehet, hogy érkezhessenek a következők és velük is tudjunk foglalkozni” – mondja a központ munkatársa, Lincoln Gaingar.

Sokan nem akarnak hazamenni

Persze a Nigeren áthaladók közül sokaknak nem opció hazamenni szülőhazájukba. Köztük van az a több száz szudáni, akiknek ügyét az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vizsgálta felül.

Sokan a darfúri konfliktus elől menekültek, és a líbiai elosztóközpontok poklában találták magukat, sokan hónapok óta arra várnak, hogy elbírálják menedékkérelmüket.

Badererdeen álma, hogy nyugaton fejezze be állatorvosi tanulmányait.

“Amióta véget értek az egyetemi évek, gyakorlatilag mintha elvesztettem volna a fél életem. A háború, a Szudánból Líbiába utazás, minden. Nem akarom még egyszer ezt átélni. Itt az idő, hogy éljek, hogy dolgozzak, hogy tanuljak. Nigériában maradni a semmiért, jó hosszan, egész biztosan nem perspektíva számomra” – mondja.

De rövid távon mindannyiuk szeme előtt egyetlen cél lebeg: kikerülni a befogadóközpontban uralkodó zűrzavarból.

A menekültek végeláthatatlan áradatát látva az ENSZ szervezete még egy helyszínen nyitott központot, a város szélén.

Az ugyancsak szudáni Ibrahimmel itt találkoztunk. Ő több, líbiai menekülttáborban eltöltött év után került ide. Most 20 éves.

“Nagyon nehéz volt. De Istennek hála, élek. Annyit mondhatok, hogy mivel “haza” már nem mehetünk, olyan helyet kell keresnünk, ami élhetőbb. Ahol biztonságban vagyunk, és jobb esélyeink vannak egy normális életre” – mondja.

A jobb élet reménye viszi őket előre

Egy jobb élet reménye közelibbnek tűnik talán azoknak, akiket líbiai börtönökből menekítettek ki tavaly, az ENSZ szervezésében.

Ezek a nők most a nigeri fővárosban várnak arra, hogy egy harmadik országban letelepedhessenek. Szomáliából indultak, Líbiában kötöttek ki, ahol kínozták és megerőszakolták őket. A végső cél számukra: Franciaország.

“Nagyon sok probléma van a hazámban, és nekem is megvoltak a magam bajai. Komoly hasi sérüléseim vannak. Ez volt az egyetlen ok, amiért elhagytam a hazámat, hogy megmeneküljek ezek elől a bajok elől. és biztonságos, reményteli helyet találjak, ahol élhetek. Az ilyen embernek mint én, segítségre van szüksége” – mondja egyikük.

Több tucat ország, többségében európai államok jelezték, hogy befogadnának 2600 menekültet, akiket Líbiából menekítettek át Nigerbe. De eddig mindössze 400 ilyen ember talált új otthonra.

“A szolidaritás megvan. most már csak gyorsaság kellene, hogy minél hamarabb olyan helyre kerüljenek, ahol újrakezdhetik, hogy ne kelljen túl hosszú időt tölteniük Nigerben, hogy folytathassák útjukat” – mondja Alessandra, az egyik önkéntes.

Rosszul kezelik a menekültválságot Európában az afrikaiak szerint

A befogadóországok késlekedése csalódottságot váltott ki az afrikai ország kormányában. De ami a nigeri belügyminiszter szerint a legelkeserítőbb, hogy Európa egyáltalán nem előrelátásról tesz tanúbizonyságot, ami az illegális bevándorlás kezelését illeti.

“Ami engem illet, inkább az erősebb kontrollt támogatnám, valamint azt is, hogy az európai országok együttműködjenek és hangsúlyozzák szoros kapcsolatukat az afrikai államokkal. Egy vízum kiadásán alapuló gyümölcsöző partnerségre gondolok, ami jelenleg bizony hiányzik. És ez azért van, mert a munkát nem jól végzik, mert elfogadtuk, hogy a migráció csakis illegális lehet” – vélekedik Mohamed Bazum belügyminiszter.

2015-ben heti 5-7000 ember érkezett Líbiából, ez a szám mostanra megtízszereződött a nigeri hatóságok szerint. És az embercsempészet egyre veszélyesebb útvonalakon zajlik. Agadez-ben azt beszélik, hogy a sivatagban megtett út sokkal halálosabb, mint a Földközi-tengeren lélekvesztőkön hányódva átkelni.

Az egyik csempész arról beszél, hogy nem látott más alternatívát, ezért újrakezdte az egészet. Akkor is, ha börtönbe kerülhet érte.

“Ez a törvény nagyjából olyan, mintha együtt leültünk volna, kést tartottunk volna a torkunkhoz és átvágtuk volna. Többünket elzártak, volt, aki elment az országból, mások mindenüket elvesztették” – mondja, majd elviszi a stábot az egyik korábbi tranzitterületre, ahol menekültek gyűltek össze, mielőtt továbbmentek Líbiába.

Az épületet azóta lerombolták. Ügyfél is kevesebb van, az útiköltségek pedig megtriplázódtak az utóbbi időben. Egyrészt ott a rizikója annak, hogy rendőrök és katonák állítják meg a csoportot, másrészt fegyver- és kábítószer-kereskedők is rajtuk üthetnek a sivatagban.

“A hadsereg gyakran gyakorlatozik, vagy bevetésen van, összetalálkozunk, és mivel nem akarnak időt pocsékolni, megkérdik, mink van. Mi pedig fizetünk nekik, hogy továbbmehessünk. Ezenkívül ki kell kerülnünk a banditákat, minden bokorban fegyveresek rejtőzhetnek. Tudjuk, hogy életveszélyes, amit csinálunk, de nekünk ez az életveszélyes dolog tudja biztosítani azt, hogy enni adjunk a családunknak. Na, ez a legnagyobb veszély!” – magyarázza.

A forgatócsoport az egyik ún. gettóba is eljutott, ahol fiatalok várakoznak a csempészekre. Közülük mindannyian megpróbálták már átszelni a sivatagot, de katonák elől kellett menekülniük, így a csempészek egyszerűen hátrahagyták őket. Sokan közülük nem is élték túl a kalandot, a kimerültségtől és a szomjúságtól haltak meg.

“A sivatag hatalmas kockázat. Sokan vannak, akik nem élték túl. De az embereket ez nem tántorítja el. Miért? Őket kéne megkérdezni!” – mondja egy guineai menekült.

“A nyugat-afrikai vezetők és az EU döntnökei folyton tanácskoznak, pénzt költenek arra, hogy a migránsok ne jussanak át. Szerintünk ez bűncselekmény. Ők az önös érdekeiket szolgálják és nem a kontinens érdekeit. Ahhoz, hogy megállítsák a menekültáradatot, invesztálniuk kellene Afrikába, a cégekbe, abba, hogy a fiatalok dolgozni tudjanak.”

“Semmi értelme pénzt adni az embereknek, vagy katonákat küldeni a sivatagba, vagy eltávolítani az összes bárkát a tengerről. Nem fog segíteni. Folytatódni fog minden…. Afrikában fiatalok ezrei állnak készen az indulásra, mert semmijük nincs. Semmi, ami ott tartsa őket. Ha a családjuk szenvedésére gondolnak, ha arra, hogy nincs jövőjük… Mind készen állnak arra, hogy elmenjenek. Bármiért. Az életük árán is. Ez ilyen egyszerű” – hangzik egy elefántcsontparti menekült véleménye.

Euronews

, , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com