Terrorizmus

2020. 10. 02.

Ezerötszáz dollárért harcolnak az iszlamista zsoldosok Azerbajdzsánban

Amióta hétvégén kiújult a konfliktus Örményország és Azerbajdzsán között azóta kiderült, hogy Törökország iszlamista zsoldosokkal próbálja támogatni az azeri hadsereget.

Örményország nagykövete Moszkvában hétfőn elmondta, hogy Törökország közel 4000 szíriai dzsihadistát küldött át Azerbajdzsánba, hogy azok támogassák Ilham Aliyev azeri elnök hadseregét. Az örmény hírszerzés szerint török ,,katonai tanácsadók,, közvetlenül is részt vesznek a harcokban a Karabah régióban.

Azerbajdzsán tagadja ezeket a jelentéseket, azonban sokáig nem titkolhatják, hiszen Erdogan elnök bejelentette, hogy közvetlen katonai támogatást nyújtanak az azeri hadseregnek.

A Reuters hírügynökség interjút készített két szíriai ,,zsoldossal,, akik elmondták, hogy közvetlenül Ankara közbenjárásával érkeztek Azerbajdzsánba harcolni. A híroldalnak név nélkül elmondták, hogy nem akartak oda menni harcolni, viszont nem volt pénzük és kénytelenek voltak elvállalni a háborús állást. A két iszlamista fegyveres korábban a Hayat Tahrir Al-Sham terrorszervezet oldalán harcolt Szíriában.

A két zsoldos azt is elmondta, hogy havi 1500 dollárt ajánlottak nekik, ha Azerbajdzsánba mennek harcolni. A beszervezésüket a török hadsereg által támogatott ,,Szíriai Nemzeti Hadsereg,, nevű szélsőséges csoport intézte Afrin városában. Egy másik zsoldos aki korábban a Jaish Al-Nukhba milíciához tartozott elmondta, hogy szerinte már több mint 1000 szíriai zsoldost már elküldtek Azerbajdzsánba.

Törökország az utóbbi időszakban arra használja fel az általa létrehozott terrorista csoportok tagjait, hogy bizonyos fegyveres konfliktusokban a török érdekeket védjék. Ugyanez történt Líbiában is, ahová a törökök szintén több ezer szíriai zsoldost szállítottak akik a Törökország által támogatott ,,líbiai központi kormányt,, támogatják.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Reuters)

Sharing is caring!

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑