Fejlesztő játékok minden korosztálynak
Gyerekkorban a legjobb fejlesztő tevékenység a játék. A különböző fejlődési szakaszokban a gyerekeknek különböző játékokra van szükségük.
A játék hatással van a gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a kreativitás fejlődésére, de a finommozgásokra és egyéb készségekre is. Míg babaként akár órákig leköti a piciket egy csörgő vagy egy színes, puha figura, később már egyre változatosabb és összetettebb játékokra lesz szükségük. A Játéktengernél minden korosztály számára kaphatók oktató játékok, melyekkel gyermeked könnyebben fejlesztheti készségeit.
A kicsik számára remek választás a memóriafejlesztő, aholaz a lényeg, hogy emlékezzenek rá, a lefelé fordított lapok között hol bujkál a másik ugyanolyan figura.A párkereső kártyajátékok is ideálisak a piciknek, hiszen fejlesztik a megfigyelőképességet és a gondolkodást –ilyenek a Djeco párosító puzzlejei. A finommotorikus mozgások fejlesztése elengedhetetlen később az írás megtanulásához.
Az ovisok már kezdhetnek ismerkedni a betűk és számok formáival, tanulhatnak rajzolni, kártyázni, ismerkedhetnek az állatvilággal, illetve koruknak megfelelő foglalkoztató füzetekkel is próbálkozhatnak. Ilyenkor a játékmár a valóságból is táplálkozik és a gyerekek saját tapasztalatait, élményeit tükrözi. A Játéktenger oktató játékaival már otthon elkezdheted a felkészítést a sulira.
A 6-8 éveseknek szánt oktató játékok már teljes mértékben támogatják és kiegészítik az iskolai tananyagot. Segítségükkel a lurkó otthon, szórakoztató formában is gyakorolhatja az írást, számolást, logikai feladványokat, angol szavakat.