Felgyújtott egy migráns egy katolikus templomot
2016. 08. 11.
Egy szemtanú elmondása szerint egy 14 év körüli arab kinézetű fiú az oldalkápolnában a gyertyákkal babrált, mielőtt lángra kapott volna az imaház. A biztonsági kamerák felvételei is a szemtanút igazolták. A szándékos gyújtogatást támasztja alá az is, hogy a tinédzser bezárta a templom ajtaját, majd ezután szándékosan gyújtotta meg az épületet, amelyben húszan tartózkodtak.
Az elkövetőt még aznap az utcán fogták el a rendőrök és torinói fiatalkorúak börtönébe vitték. Tettére nem adott magyarázatot. A templom egyelőre használhatatlan állapotba került.
Alig több mint két héten belül ez a második nyílt támadás egy katolikus templom ellen Európában. Július végén két az Iszlám Állammal szimpatizáló terrorista két férfi késekkel behatolt a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol elvágták a 85 éves pap torkát, egy másik embert pedig súlyosan megsebesítettek.
A rituális támadásra Ferenc pápa is reagált. Egy hete a Keresztény Ifjúsági Világtalálkozóra tartva Krakkóba menet úgy nyilatkozott, hogy a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború”, majd hozzátette : „minden vallás békét akar. Mások akarnak háborút”.
Erre reagált az Iszlám Állam, ellentmondást nem tűrően. „Ez a háború a muszlimok és a hitetlenek nemzedéke között dúl. A parancs egyértelmű. Allah azt mondja: meg kell ölni a hitetleneket, majd a bálványokban hívőket, ahol csak rájuk találsz” – idézik az Iszlám Állam propagandafüzetében megjelenteket.
Magyar Idők