Finnország ellenzi Izrael terjeszkedő politikáját

Finnország kijelentette, hogy ellenziIzrael állam terjeszkedő politikáját, melynek célja a megszállt Nyugati Parton lévő palesztin területek bekebelezése. Finnország szerint ez a lépés ellentétes a nemzetközi joggal.

A finn parlament ,,Palesztin barát bizottságának,, elnöke Veronika Honkasalo tett fel kérdést a parlamentben Pekka Haavisto finn külügyminiszter számára az izraeli kormány terjeszkedő politikájával kapcsolatban. A finn külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy Finnország ellenzi ezt a fajta területszerző, megszálló politikát.

Haavisto beszédében kijelentette, hogy Finnország, mint az Európai Unió és a nemzetközi közösség tagja nem ismeri el Izrael részének a megszállt Nyugati Partot, sőt semmilyen más területet, melyet Izrael 1967 után szállt meg.

A finn külügyminiszter szerint a két félnek el kellene fogadnia az 1967-es határokat.

Szerinte más országoknak is így kellene tennie, hiszen a Nyugati Parton lévő területek bekebelezése sérti a palesztin nép önrendelkezési jogát, melyet a nemzetközi jog értelmében tiszteletben kellene tartani.

Az Európai Unió külügyminisztereinek nagy része szintén felszólította Izraelt a terjeszkedés leállítására. Ezzel kapcsolatban pedig párbeszédre hívták az új izraeli kormányt.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (The Palestinian Information Center)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑