Folytatódik Irak keresztény gyökereinek elpusztítása
2014. 10. 16.
Az észak-iraki Qaraqosh közelében lévő Mar Behnam kolostor keresztjeit letörték és értékes írásokat megsemmisítettek az vahabita banditák.
A terroristák júliusban foglalták el a kolostort, falai „ Az Iszlám Állam tulajdona” szövegét festették rá. Július 20-án üldözték el az utolsó három szerzetes és néhány családot, akik a kolostor falai között leltek menedéket. Charbel Issa szír katolikus pap a közösség egyik vezetője elmondása szerint a szent helyet megrongálták és megszentségtelenítették.
Bármi megtörténhet az Iszlám Állam terroristái mindent elfognak pusztítani ha nem állítják meg őket. – mondta Nizar Semaan szír katolikus pap.
A kolostor múltja a 4. századig nyúlik vissza. A két mártír nővér Behnam és Sarah asszír hercegnők tiszteletére építették.
Pro Christie és fides.org nyomán