Cadmus fordítás Cadmus
Terrorelhárítás

2019. 07. 03.

Fontos terrorista vezért sikerült elfognia az indonéz rendőrségnek

2019. 07. 03.

Az indonéz rendőrség bejelentette, hogy egy olyan csoport vezetőjét tartóztatták le, mely kapcsolatban áll az Al-Kaidával. Az elfogott személy a Szíriában folyó harcokhoz is toborzott terroristákat.

A Jemaah Islamiyah nevű terror szervezet vezetőjét 2003 óta keresték a hatóságok. Az illető ugyanis felelős volt egy 2002-ben történt robbantásos merényletért, melyben több mint 200-an haltak meg.

Az indonéz rendőrség szóvivője, Dedi Prasetyo kijelentette, hogy a Para Wijayanto nevű személyt szombaton fogták el az indonéz rendőrség terror elhárító egységei. A terrorista feleségével együtt egy hotelben bujkált Jakarta egyik külvárosában, Bekasi-ban.

Az elfogott terrorista vezetőt többek között azzal vádolják, hogy része volt azoknak a bombáknak az elkészítésében, melyeket egy robbantásos merénylet sorozat során használtak. Ezek közé tartozott a 2002-es Balin elkövetett robbantás, melynek 202 halálos áldozata volt. Továbbá 2004-ben Jakartában, az ausztrál nagykövetség ellen elkövetett merénylet, melyben kilencen haltak meg.

Wijayanto eredetileg egy civil mérnök aki egy Fülöp-szigeteken lévő iszlamista kiképző táborban kapott katonai kiképzést még 2000-ben. Ezek után részt vett az úgynevezett ,,Poso konfliktusban,, mely az iszlamista szélsőségesek melegágyaként ismert indonéz Sulawesi szigeten található.

2013-óta Wijayanto a Jemaa Islamiyah katonai szárnyának a kiképzéséért volt felelős. Ő képezte ki azokat az iszlamista fegyvereseket is, akiket azután Szíriában küldték az Iszlám Állam soraiba harcolni a szíriai kormány ellen.

Az indonéz terror elhárítás megosztotta azt az információt is, hogy Wijayanto 2007-ben lett a Jemaa Islamiyah vezetője. Akkor váltotta le ugyanis az akkori vezetőt, egy Zarkasih nevű terroristát, akit az indonéz bíróság 15 év börtönre ítélt.

A Jemaa Islamiyah nevű szervezetet 2008-ban betiltotta az indonéz bíróság. A szervezet megmaradt tagjai ellen pedig folyamatos harcot vív az indonéz terror elhárítás, melyhez technikai segítséget kaptak az Egyesült Államoktól és Ausztráliától.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (SANA)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑