Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Lapszemle

2015. 06. 06.

Francia külügyminiszter: Orosz katonai segítség kell az Európai Uniónak

2015. 06. 06.

Laurent Fabius francia külügyminiszter szerint az európai országok erőtlenek és nem tudtak látványos eredményt elérni az Iszlám Állam elleni harcban, emiatt szükségessé vált, hogy az Európai Unió Oroszországtól kérjen katonai segítséget.

A külügyminiszter ezt kedden, Párizsban, az Iszlám Állam elleni harc kapcsán rendezett nemzetközi konferencián jelentette ki. Fabius szerint Moszkva is katonai segítséget kellene biztosítson a szíriai helyzet rendezésére, ellenkező esetben az európai országok nem tudnak felülkerekedni az Iszlám Államon, és Damaszkuszban a terroristák hatalomra juthatnak.

A külügyminiszter a nyugati koalíció közös beavatkozása kapcsán elmondta, hogy amióta az Egyesült Államok támogatja a mérsékelt ellenzéket az Assad-kormánnyal szemben, és a nyugati koalíció is támogatja ezeket a csoportokat, minden közös törekvés ellenére a terrorszervezet ereje a sokszorosára nőtt.

Fabius szerint mostanra fennáll a lehetősége annak, hogy Szíria egészét ellenőrzésük alá vonják a terroristák, ha az Európai Unió nem mutat hajlandóságot arra, hogy Oroszországgal együtt cselekedjen a helyzet rendezése érdekében.

A helyzet komolyságát mutatja, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter egy baleset miatt nem vett részt a Párizsban megrendezett találkozón.

Hidfo.ru

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑