2016. 04. 22.
Franciaország megkísérli újraindítani az izraeli-palesztin békefolyamatot
2016. 04. 22.
Franciaország megpróbálja május végén újraindítani a zátonyra jutott izraeli-palesztin békefolyamatot egy nemzetközi, miniszteri szintű találkozóval, amely a nyár végén egy nemzetközi csúcstalálkozót eredményezhetne – mondta Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter csütörtökön egy interjúban, amely négy lapban jelent meg.
A miniszteri találkozóra, amelyet Francois Hollande francia államfő nyit meg, május 30-án kerül sor Párizsban, mintegy húsz ország, valamint az Európai Unió és az ENSZ részvételével, de sem az izraeliek, sem a palesztinok nem lesznek jelen – mondta a francia külügyminiszter a Wall Street Journal amerikai, a Háárec izraeli, az Al-Kudsz al-Arabi arab és a Libération francia lapnak.
A francia diplomácia vezetője hozzátette, hogy amennyiben sikeres lesz a találkozó, 2016 második felében egy nemzetközi csúcstalálkozóra is sor kerülhet, akkor már az izraeli és a palesztin vezetők részvételével.
“A partnerek még soha nem álltak ilyen messze egymástól” – ismerte el Jean-Marc Ayrault, de “nincs más megoldása a konfliktusnak, mint a két, egymás mellett békében és biztonságban élő izraeli és palesztin államnak a létrehozása, Jeruzsálemmel megosztott fővárosként” – tette hozzá.
“Nem maradhatunk tétlenek, muszáj cselekedni, mielőtt még késő lesz” – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője. Jelezte azt is, hogy a párizsi tárgyalások alapját a 2002-es arab békekezdeményezések képezik, amelyeket az izraeliek elutasítottak.
Ez a Szaúd-Arábia által kidolgozott terv az izraeliek teljes visszavonulását írta elő a megszállt területekről, és a palesztin menekültek kérdésének rendezését is magába foglalta.
“El kell magyarázni az izraelieknek, hogy a zsidó lakótelepek terjeszkedése veszélyes folyamat, és hogy a saját biztonságukat teszik kockára” – hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter,
“Izraelben a kormány egyre elutasítóbb a kétállami megoldással szemben, a palesztinok pedig egyre inkább megosztottak, egy nagyon dühös választói bázissal” – ismerte el Ayrault. “Nem vagyok naiv, de jóhiszemű igen. Nincs alternatíva. A másik lehetőség a fatalizmus, amit elutasítok” – tette hozzá.
A francia közvetítést már februárban bejelentette a francia külügyi tárca, mielőtt Laurent Fabius átadta a külügyminiszteri posztot utódjának. Fabius akkor azt mondta, hogy Párizs készen áll egy kétrészes kezdeményezésre, azaz először egy nemzetközi találkozó megszervezésére a felek részvétele nélkül, majd nyáron egy újabb csúcstalálkozóra mindkét féllel.
John Kerry amerikai külügyminiszter márciusban Párizsban azt közölte, hogy figyelemmel kíséri a párizsi javaslatot, és úgy vélte, hogy a hetvenéves konfliktus megoldása nemzetközi támogatást igényel.
Orientalista.hu – MTI