Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2017. 02. 14.

Háborúban felnőni – Megrázó történet (videó)

2017. 02. 14.

A Szíriában immár 6 éve dúló háború egyben azt is jelenti, hogy sok szír gyerek számára a békeidő még ismeretlen fogalom. Az RT (Russia Today) stábja Szíriában járt, ottani gyerekkel beszélni, akik számára a Szíriát naponta sújtó halál és erőszak az ismerős fogalmak.

Becslések szerint Szíriában a háború mintegy 8 millió gyereket érint, akik nagy része a túlélésért küzd, mindeközben a világ nagy részén a velük egy korúak gondtalan napokat éveznek és nyugodtan játszhatnak.

Egyes történetek bombák vagy mesterlövészek golyói előli bujkálás, más történetek a harcok előli állandó menekülésről szólnak.

Az RT dokumentumfilmje: „Háborúban felnőni: Szíria gyermekei” az ország legkiszolgáltatottabb polgárainak hangját hallatja, akik a halál, a félelem és a túlélés tragikus pillanatait élik meg naponta.

58a1f8b8c361889a6a8b458e

 

A 11 éves Ahmad első kézből tapasztalhatta meg a borzalmakat, amikor 2014-ben a boltba menet egy mesterlövész találta el. „A fejem egy része hiányzik” mondja Maria Finoshinanak, az RT munkatársának, aki a kezdetektől nyomon követi a szíriai eseményeket, közben a kezével a golyó nyomait mutatja. Az aznapi sérülései nyomán az egyik keze és az egyik lába lebénult. „Régebben egyedül öltöztem, de most már nem tudok egyedül. Most már semmi nem tudok egyedül megcsinálni. Önállóan még a wc-re se tudok kimenni, mondta Ahmad, aki Aleppóban él, és reméli, hogy egyszer újra a régi életét élheti.

A 11 éves Leith visszaemlékezik a pillanatra, amikor végig kellett néznie a szülei megölését a házuk tetején, Homszban. „Éppen aludtunk, mikor tüzet nyitottak. Az apám az ablakon át mindezt látta, hogy a szemközti házból lőnek ránk. Az apám viszonozta a tüzet, mindannyian felmentünk a tetőre, ahol a szüleim végül az éppen meginduló bombázások következtében életüket vesztették.” mondta, utalva arra, hogy a szülei mártírok.

A szülei halálán kívül Leith a család másik három tagjának a halálát is kénytelen volt végignézni. „Mindenre emlékszem, ami velem történt” nyilatkozta Leith, aki első kézből tapasztalhatta meg a borzalmakat, amik a háborúval járnak, a háborúnak amely ezeket a legártatlanabb szemeket kényszeríti ezek megfigyelésére.

 

58a1f897c46188692b8b462a

 

A 11 éves Samir egy másik tapasztalatot oszt meg velünk: idő előtt kényszerült felnőni, iskola helyett dolgoznia kell, hogy túléljen.  „A malomban dolgozom reggel 9től este 9ig.” magyarázza Samir, akinek az apja egy csatában vesztette életét. „ezt kell tennem a családomért” mondja mindezt mindössze 11 évesen. Mindezek ellenére, hogy napi 12 órában dolgozik a hét 6 napján mindössze 8000 szíriai fontot, alig 16 dollárt keres havonta. Samir nem szereti ezt a helyzetet, de nincs más választása.

A háborús tragédiák túlságosan is ismerősek Mahmoudnak, aki 6 évesen karok nélkül éli életét, már így született. Ezt már csak súlyosbította egy háborús akna robbanása, amely megölte a nagybátyját és a detonáció következtében az egyik lábát is amputálni kellett az orvosoknak. „Vérzett és élet-halál között volt, de az a sorsa, hogy így folytassa az életet.” magyarázza Finoshina. Mahmoud minden szenvedése ellenére, és attól függetlenül, hogy a szomszédja szerint, még a halál is jobb ennél a sorsnál, – Mahmoud még mindig tud mosolyogni – bizonyítva, hogy a remény és az ellenálló képesség még a legnehezebb időkben is érvényesül.

Orientalista.hu – Gladiator

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑