2015. 07. 07.
Hadi helyzet Al-Zabadaniban – Kulcsfontosságú város visszafoglalásáért indított támadás Assad
2015. 07. 07.
A libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet és a szíriai hadsereg katonái ostrom alá vették a libanoni-szíriai határ közelében fekvő az-Zabadánit, miután szombaton a Bashar Al-Assad szíriai elnökhöz hű kormányerők nagyszabású offenzívát indítottak a libanoni és a szíriai fővárosokat, Bejrútot és Damaszkuszt összekötő főút környékének elfoglalására – számolt be vasárnap az al-Manar televízió.
A libanoni szervezethez közeli csatorna arról adott hírt, hogy a Hezbollah tagjai és a szíriai katonák az Al-Zabadani nyugati részén fekvő Dzsamajját negyedben léptek először a város területére. A televíziós felvételeken heves harcokat, robbanásokat és gomolygó fehér füstöt lehetett látni.
A szíriai hadsereg közlése szerint több tucatnyi terroristát öltek és sebesítettek meg. Damaszkusz “terroristának” bélyegez mindenkit, aki kormány ellen harcol.
A libanoni határ közelében fekvő, stratégiailag fontos Al-Zabadani, Damaszkusztól 45 kilométerrel északnyugatra fekszik, és a szíriai polgárháború kezdetei után egy évvel, 2012-ben foglalták el a szíriai felkelők. A települést jelenleg többségében szélsőséges szunnita dzsihadisták védik.
Az egykor népszerű üdülőhelynek számító Al-Zabadani egy fontos fegyverkereskedelmi útvonalon feküdt, amelyen keresztül Szíria látta el fegyverekkel a Hezbollahot, mielőtt 2011-ben kitört a véres konfliktus.
A régóta várt csata Al-Zabadani járás visszafoglalásáért Damaszkusz tartományban elkezdődött. A Szírián élősködő Al-Kaida terroristák, a Dzsabhat Al-Nuszra és a Harakat Ahrar Al-Sham nem készült fel kevésbé a nagy harcra, mint a Szíriai Arab Hadsereg nagy presztizsű 4. Páncélos Hadosztálya és a libanoni ellenállás a Hezbollah.
Az offenzíva elemzése
Ez a nagy kiterjedésű offenzíva pénteken hajnali három órakor kezdődött damaszkuszi idő szerint, amikor a 4. Gépesített Hadosztály és a Hezbollah megrohamozták a Tal Al-Malta és a Shalaah ellenőrző pontokat az Al-Zabadani melletti Keleti-Magaslatokon, elfoglalva 10 négyzetkilométernyi hegyvidéki területet mielőtt a Szíriai Légierő több csapást mért a libanoni határ közelében lévő egykori üdülővárosnál.
Péntek délután az összecsapások felerősödtek a Hezbollah és a Dzsabhat Al-Nuszra fegyveresei között a Keleti-Magaslatokon, miközben Szíriai Arab Hadsereg 4. Páncélos Hadosztálya a Dzsaish Al-Iszlam és a Harakat Ahrar Al-Sham állásait támadta Dzsarud Rankusz nyugati dombjain.
Ennek az offenzívának a célja, hogy elzárja az utolsó Libanonba vezető határátkelőt az Al-Zabadani járás északi részéből. Amint a libanoni ellenállás és a Szíriai Arab Hadsereg megtette ezt, akkor elvágták az Iszlám Front (Harakat Ahrar Al-Sham és barátai), a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA=mérsékelt kannibálok) utolsó ellátási útvonalát.
Azonban ez az offenzíva nem lesz olyan “könnyű”, mint a Qalamun-hadjárat volt, mert a Dzsabhat Al-Nuszra és az Iszlám Front terroristái mélyen elbarikádozták magukat a nyugati és keleti magaslatokon Al-Zabadani körül; ez bonyolítja a Szíriai Fegyveres Erők helyzetét az ellenséges védelmi vonalak áttörésében.
A nyugat által támogatott“ mérsékelt ellenzék” összeomlott amikor a Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah megrohamozták Al-Zabadanit
A Szíriai Arab Hadsereg a libanoni Hezbollah ellenállóinak támogatásával betört a dél-nyugati Zabadani városába csupán négy nappal a vahabita terroristákkal vívott kemény összecsapások után.
Tegnap a szíriai kormány csapatok és a Hezbollah önkéntesei bevették a stratégiai fekvésű Kalaat Al-Tal-magaslatot, ma pedig benyomultak a vahabita terroristák által megszállt város nyugati negyedeibe. A magaslata megszerzése kritikus jelentőségű, mert onnan belátható a Dzsamijat-kerület; ami a város nyugati bejárata.
Csütörtökön a Szíriai Arab Hadsereg nehéztüzérsége elkezdte lőni a vahabita fegyveresek állásait, rakéta sorozatvetőkkel, rövid hatótávolságú föld-föld rakétákkal, valamint a Légierő csapásokat mért rájuk bombáival. Csak a szombati napon kapcsolódtak be a lövész alegységek az ütközetbe.
A szövetséges csapatok ezenkívül elzárják a várost a szomszédos településektől, Szerghajától és Madajától.
Zabadani város nagyjából 50 kilométerre fekszik a fővárostól, Damaszkusztól és csak 8 kilométerre van a libanoni határtól, még 2012-ben szállták meg vahabita terroristák a Szíriai Arab Hadsereggel vívott 11 napos harc után. Főleg a Szírián élősködő Al-Kaida terroristák, a Dzsabhat Al-Nuszra és szövetségeseik ellenőrzik.
Helyi források azt jelentették, hogy az Al-Nuszra fegyveresei meggátolták az itt lakó családokat, hogy elhagyják a várost és “élő pajzsként” használják őket
Zabadani stratégiai fontosságú a Hezbollah számára, mert ellátási útvonalként szolgál az ellenállás számára, amelyen keresztül iráni és szíriai fegyverszállítmányokhoz jut.
Mint a megszálló vahabita terroristák utolsó erőssége a Qalamun peremén, Zabadani eleste egy átütő győzelmet fog jelenteni a Szíriai Arab Hadseregnek és a Hezbollah önkénteseinek a majdnem két hónapig tartó Qalamun-offenzíva után.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (MTI, almasdarnews.com)