2017. 11. 13.
Hadihajók és olajszállítók megtámadásával fenyegetőznek a húszik
2017. 11. 13.
A jemeni síita húszi harcosok ellenségeik hadihajóinak és olajszállítóinak megtámadásával fenyegetőztek vasárnap, hogy elérjék a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció jemeni kikötők elleni blokádjának feloldását.
A Jemen keleti részeit ellenőrző húszik egyik katonai parancsnoka figyelmeztetett: az agresszorok hadihajói és tankerhajói nem lesznek biztonságban a jemeni haditengerészet támadásaitól, ha a vezetés elrendeli a tűzparancsot.
Az olajban gazdag, mégis a közel-keleti térség legszegényebb országának számító Jemen a Vörös-tengernek azon a partszakaszán fekszik, ahol a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala van. Jemen partjai mentén tankerhajók százai haladnak el, hogy olajat szállítsanak Európába a Szuezi-csatornán keresztül.
Jemenben háború dúl a a szaúdiakhoz hű megbuktatott Al-Hadi ex-enök erői és az Irán által támogatott síita húszi harcosok és a volt szunnita jemeni elnök Al-Saleh csapatai között
A húszik 2014 szeptemberében foglalták el a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A szunnita Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be. A szaúdi légitámadásokban több mint 10 ezer ember vesztette életét.
A koalíció a múlt héten szigorította a már jóval korábban életbe léptetett blokádját Jemen ellen. Ennek előzménye, hogy a múlt héten egy Jemenből kilőtt ballisztikus rakétát megsemmisített a szaúdi légierő Rijádtól északkeletre, a Háled király nemzetközi repülőtér közelében.
A húszik közölték, hogy a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára. A koalíció erre válaszul lezárta az összes szárazföldi, légi és tengeri kikötőt. Az arab koalíció emellett több légicsapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára.
A húszik ezt követően szaúd-arábiai és egyesült arab emírségekbeli kikötők, repülőterek, határátkelők és létfontosságú létesítmények megtámadásával fenyegetőztek a zárlat feloldása érdekében.
Az ENSZ a zárlat megerősítése óta többször figyelmeztetett: az utóbbi évtizedek legtömegesebb éhínségéhez, emberek millióinak halálához vezethet az, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra is fenntartja a blokádot.
Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának a vezetője közölte, hogy a jemeni humanitárius helyzet javításához azonnal lehetővé kell tenni a segély- és kereskedelmi szállítmányok eljutását minden jemeni kikötőbe, és véget kell vetni a beavatkozásnak az ENSZ és partnereinek tevékenységébe.
A megbuktatott Mansour Al-Hadi ex-elnök székhelyévé megtett dél-jemeni Ádenben korábbi helyi közlések szerint feloldották a blokádot, egyebek közt azért, hogy a humanitárius segélyek bejuthassanak az országba. Lowcock viszont azt mondta, hogy ezt nem tudja megerősíteni.
Lowcock felhívta a figyelmet arra, hogy a blokád előtt az ENSZ világélelmezési programja révén havonta hétmillió jemenit láttak el élelemmel.
Orientalista.hu – Sinoda MTI nyomán