Haditudósítás Moszulból
2016. 11. 08.
Az Iraki Hadsereg már több kerületet visszafoglalt az ország északi részén fekvő városból, eközben a kurd Peshmarga katonái is egyre közelebb kerülnek Moszulhoz.
Újabb stratégiai fontosságú település ellen indítottak támadást Irakban a pesmergák, miközben a szövetséges csapatok Moszul felé haladnak. Basika városa 13 kilométerre van a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet iraki fellegvárától. A pesmergák úgy látják, hogy Basikában alig néhány száz dzsihádista lehet.
Iszkander Kalil Gardi, pesmerga dandártábornok azt magyarázta, hogy ha egy településen nincsenek már civilek, akkor nem gond a lerohanása, és a kémeik jelentése szerint Basikában nem maradtak civilek, csak az Iszlám Állam dzsihádistái. Reggel óta több célpontot lőttek, az egységeik folyamatosan haladnak előre és jó eséllyel teljesíthetik a küldetést.
Az iraki és kurd csapatok vasárnap a Moszultól 15 kilométerre délre fekvő Hammam al-Alilból űzték el a dzsihádistákat. A város felé haladva már több tucat falut megtisztítottak. Ám a Moszul felszabadításáért indított hadművelet az utóbbi napokban némileg lelassult, ahogy sűrűbben lakott területekre értek az egységek.
Az Iszlám Állam harcosai élő pajzsként használják a civil lakosságot. Az ENSZ jelentése szerint még a múlt héten legalább 1600 embert elraboltak és a Moszultól nyugatra található Tal Afarba szállították őket.
Mielőtt az Iszlám Állam lerohanta Moszult és környékét, Hammam al-Alil városában és a környező falvakban körülbelül 65 ezren éltek.
Tömegsírt találtak Moszulnál
A tetemeket az észak-iraki nagyvárostól 15 kilométerre délkeletre fekvő, a szélsőségesektől a napokban visszafoglalt Hammám el-Alil nevű település agráriskolájának területén találták – olvasható a hadsereg által kiadott közleményben.
Egyelőre nem világos, hogy az áldozatokat mostanában ölték-e meg, és civilekről vagy katonákról van-e szó. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint polgári áldozatokat rejt a tömegsír.
Az ENSZ két hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőségesek többtucatnyi civillel végezhettek az IÁ utolsó iraki bástyája, Moszul ostromának október 17-i kezdete óta.
Tömegsírt már korábban is találtak az IÁ-tól visszafoglalt területeken. Azokról az áldozatokról azt gyanították, hogy a jazidi kisebbség tagjai, illetve a hadsereg síita újoncai, akikkel az Iszlám Állam harcosai Irak északi és középső területeinek 2014-es lerohanásakor végeztek.
Élve akarja az Iraki Hadsereg az Iszlám Állam fejét
Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője elmenekült Moszulból – jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az iraki hadsereg közlésére hivatkozva.
Az iraki fegyveres erők sajtóosztályának közlése szerint hírszerzési források megerősítették, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.
A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy a bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam “új tevékenységi területének” nevezte a szomszédos államot.
Fuád Maszúm iraki elnök korábban közölte: nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket.
Orientalista.hu – Zenobia (Euronews, MTI)