2018. 09. 09.
Hamis vegyi támadást készítenek elő a Fehér Sisakosok
2018. 09. 09.
Az orosz hadsereg arról kapott híreket, hogy a ,,fehér sisakosok,, nevű szervezet Idlebben találkozott a Nuszra Front nevű terror szervezet tagjaival – jelentette be Igor Konasenkov. az orosz védelmi minisztérium szóvivője,
A terroristák a hamis vegyi támadások részleteit egyeztették, melyeket majd a szíriai hadseregre fognak. A vegyi támadásokat Jisr Ash-Shugur, Serakab, Taftanaz és Sarmin városokban kívánják végrehajtani. A szóvivő szerint minden készen áll a támadás végrehajtásához és a terroristák már megkapták a jelzést az ún. ,,szíriai forradalom külföldi barátaitól,,.
A bejelentést azután tették, hogy Moszkva már korábban is figyelmeztetett arra, hogy Szíriában terroristák és ,,nyugati szakértők,, vegyi támadásra készülnek az ország egyes területein, hogy azt a szíriai hadseregre fogják. Ez lenne az amely azután zöld utat adna a nyugati katonai koalíció Szíria elleni támadására. A katonai koalíció tagjai pedig érdekes módon azok az országok melyek az Iszlám Állam nevű terror szervezetet is létrehozták, illetve támogatták azt. Vagyis az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy Britannia.
A hírek szerint a nyugati erők által kiképzett ,,katasztrófa védelmi szakemberek,, már meg is érkeztek Jisr Ash-Shugur nevű városba, hogy a támadás után majd elhárítsák a katasztrófát. Washington ENSZ nagykövete Nikki Haley korábban már kijelentette, hogy tudomása van arról, hogy bizonyos csoportok vegyi támadást készítenek elő. A Nyugat ennek ellenére továbbra is Szíria megtámadására készül.
Éppen ezért az utóbbi napokban jelentős erőket vontak össze a Földközi-tengeren, köztük az amerikai USS The Sullivans és a USS Ross rakéta rombolókat, melyek közül a USS Ross már korábban is részt vett szíriai célpontok elleni támadásokban.
Eközben három, az úgynevezett ,,Asztana folyamatban,, résztvevő ország, vagyis Törökország, Oroszország és Irán vezetői Teheránban találkoztak és egyetértettek abban, hogy a radikális iszlamisták azok akik veszélyt jelentenek Szíriára. Azonban ennek ellenére nem volt érezhető az egyértelmű támogatás az Idlebben állomásozó terroristák elleni offenzívával kapcsolatban. A találkozó záró dokumentumában mindössze annyit rögzítettek, hogy a fegyveres csoportoknak le kell tenniük a fegyvert és egy politikai megoldásra van szüksége az országnak.
A találkozók és politikai tárgyalások közepette azonban a Szíriai Arab Hadsereg egységei már felsorakoztak Idleb mellett és arra várnak, hogy megindítsák az utolsó nagy támadást hazájuk felszabadításának érdekében.
Orientalista.hu – Al-Isfahani Russia Today