Egyiptom

2018. 12. 15.

Hanuka Kairóban – felújítják a zsidó emlékeket

Három vallás képviselői találkoztak a Hanuka alkalmából egy zsinagógában Kairó külvárosában. Magda Haroun, az egyiptomi zsidó közösség vezetője keresztényeket és muzulmánokat is meghívott a bensőséges eseményre.

Elmondta, mit is jelent a Hanuka a zsidóknak. Egyiptomban egykor igen népes zsidó közösség élt, de mára már csak pár tucat öreg maradt, mert a döntő többség Izraelbe ment a zsidó állam megalakulása után.

Sziszi egyiptomi elnök a Hanuka alkalmából bejelentette: a kormány 71 millió dollárt költ a zsidó vallási és kulturális emlékek helyreállítására. A műemlékvédelmi miniszter a bejelentés kapcsán hangsúlyozta, hogy a zsidó örökség éppúgy fontos Egyiptom számára, mint a muzulmán vagy a keresztény örökség.

Elmondta azt is, hogy a zsidó emlékek elég rossz állapotban vannak, ezért a 71 millió dollár nem lesz elég a zsinagógák és más zsidó épületek felújítására. Számítanak arra, hogy az Egyesült Államokban élő zsidók pénzt áldoznak majd erre a célra.

A műemlékvédelmi miniszter közölte: a felújított zsinagógák az egyiptomi kormány tulajdonában maradnak és ott nem vallási tevékenység folyik majd, hanem a turisták és más érdeklődők tekinthetik meg a zsidó örökséget Egyiptomban.

Globoport

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑