Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2015. 11. 06.

Három millió menekült érkezhet az Európai Unióba

2015. 11. 06.

Három millióan vándorolhatnak be az Európai Unióba 2017-ig, ha így folytatódik a menekültválság, olvasni az Európai Bizottság elé került legfrissebb jelentésekben. Tény, hogy Törökország felől naponta ötezren érik el a görög partokat.

A tengeri átkelés életveszélyes a túlzsúfolt gumicsónakokban, ráadásul a téli időjárás nemcsak a hőmérséklet csökkenésével jár, de a tenger is erősebben hullámzik, gyakoribbak a viharok.

“Fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy minden nap ötezren érkeznek egészen jövő februárig. Láthattuk, hogy a Földközi-tengeren egyre több tragédia történt az elmúlt hónapokban, ami részben az időjárás télire fordulásával magyarázható. Ha nem cselekszünk időben, még több ember fog meghalni” – mondta William Spindler, az ENSZ menekültügyi hivatalának szóvivője.

A parti őrség és a mentőalakulatok hajói gyakran kétségbeesetten jajveszékelő emberek tömegét találja egy-egy túlzsúfolt lélekvesztőben. Ilyenkor az emberek átszállítása önmagában is veszélyes, komoly feladat.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő is jelen voltak, amikor az első menekülő családok repülővel indulhattak Leszboszról Görögországba.

“Nagyon merem remélni, hogy eljön a nap, amikor a menekülő emberek közvetlenül oda mehetnek a török partoktól Európában, ahol letelepednek”– mondta a görög kormányfő, Alekszisz Ciprasz.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑