Cadmus fordítás Cadmus
Kaukázus

2017. 10. 17.

Hegyi-Karabahról egyeztett az örmény és azeri államfő

2017. 10. 17.

Szerzs Szargszján örmény és Ilham Alijev azeri elnök a szakadár Hegyi-Karabah körüli konfliktus békés rendezésének lehetőségeiről egyeztett Genfben, az államfők megállapodtak a tárgyalások folytatásáról illetve a feszültségcsökkentésről a frontvonalakon – közölte hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

Szargszján a találkozót követően az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta: bár kézzelfogható eredmények nem születtek, mindketten fontosnak tartották a feszültség csökkentését. Az örmény elnök egyben hangsúlyozta: Hegyi-Karabah sosem lehet többé Azerbajdzsán része.

Alijev egyelőre nem nyilatkozott a találkozó kapcsán. A konfliktusban közvetítő EBESZ szerint hamarosan külügyminiszteri találkozóra is sor kerül.

Szargszján és Alijev legutóbb 2016-ban találkoztak Szentpéterváron.

A zömében örmények lakta Hegyi-Karabah hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az 1994-ben véget ért, véres fegyveres konfliktus eredményeként magukat helyi örményeknek valló szakadárok ellenőrzése alá került, de Baku szerint Örményország hadserege is jelen van ott.

A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta a terület függetlenségét, de ezt egyetlen ország sem ismerte el. A terület azóta is a helyi örmény erők és az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll, s a szigorúan őrzött frontvonalon időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑